Tér-élmény – az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó hangversenye

A Székesfehérvári Királyi Napok programjának kiemelkedő eseménye lesz az Alba Regia Szimfonikus Zenekar évadnyitó hangversenye. A megújult Bartók Béla téren Liszt Ferenc, Antonin Dvořák és Dobri Dániel műveit hallhatja a közönség augusztus 18-án, szerdán 19.30 órakor. A koncerten szólót énekel Caterina Pontrandolfo, vezényel Dobszay Péter. A koncert ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött: regisztrálni a zenekar jegyirodájában lehet személyesen, telefonon vagy e-mailben.

A város nagy múltú, elismert zenekara évadnyitó koncertjét egyben az új művészeti vezetés bemutatkozó hangversenyeként is ajánlja a közönség figyelmébe: a 2020. január elseje óta kiemelt minősítésű előadó-művészeti együttesként működő Alba Regia Szimfonikus Zenekart május 1-je óta új igazgató, Ruff Tamás irányítja, aki Dobszay Péter művészeti vezető-vezető karmesterrel, valamint Dobri Dániel kortárs zenei művészeti vezetővel együtt látja el a feladatot.

Az augusztus 18-án hallható ingyenes szabadtéri koncerten Dobri Dániel két művét élvezhetik a zenekedvelők. A Fanfanfan…fare! című fúvószenekari mű 2021 nyarán az Alba Regia Szimfonikus Zenekarnak és Székesfehérvár polgárainak készült, azzal a nem titkolt céllal, hogy a darab egyes részletei szignálként is felhasználhatóak legyenek a zenekar hangversenyein. A kompozíció ajánlása Szabó Balázs zenetörténésznek szól: a székesfehérvári zenetudós javaslatára a mű három zenei rétegre épül. Az első réteg egy kódrendszer, ami a 13. századi egyházi énekből kölcsönzött mottó, a „Gaude Civitas Regia!” (Örvendezz, Királyi Város!) betűiből képzett zenei hangokból áll össze. A második réteg az állandóan gyorsuló vagy lassuló repetíció, amely az egyes szakaszok „kötőanyagaként” szolgál. A harmadik zenei réteg már a darab elején felsejlik, végén pedig teljes pompájában jelenik meg: a Szent Istvánhoz és személyén keresztül Székesfehérvárhoz köthető „Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga” kezdetű katolikus népének koronázza meg a kompozíciót.

Dobri Dániel Lamento (Madonni quant‘é irti stu palazzu) című darabja a sajátos dél-olasz népzenét vegyíti az európai kortárs zenei hagyománnyal. A darab alapjául két lucaniai népdal szolgál: egy „Madonna-ének“, melyet általában hintázás közben énekelnek a fiatal lányok. A második egy sirató, amelyben egy anya tragikus szenvedéllyel búcsúztatja elhunyt fiát. Ez az ének számos zenei és verbális elemében hasonlóságot mutat a magyar siratókkal, viszont az előadásmódja teljesen más: a befelé forduló magyar lélek helyett inkább az áradó olasz szenvedélyesség jelenik meg benne. A darab olaszországi felkérésre és inspirációra készült, bemutatója 2019-ben Materában volt.

Liszt Ferenc életművének legnépszerűbb darabjai közé tartozik a Les Préludes (Előjátékok) című szimfonikus költemény, amely szintén szerepel a hangverseny műsorán. A darabot 1854-ben mutatták be Weimarban. A nagyzenekarra szánt alkotás Alphonse de Lamartine Költői elmélkedések című verséről kapta címét, amelynek nyomán e szavakkal írta le a programot Liszt: „Mi más az életünk, mint előjátékok sorozata ahhoz az ismeretlen énekhez, amelynek első hangját a halál csendíti meg?” Az egytételes, négy nagyobb szakaszra osztható kompozíció két témára épül, amelyek változatos karakterű szakaszok alapjául szolgálnak.

A koncerten hallható talán legismertebb mű Antonin Dvořák 9. e-moll „Az Új világból” szimfóniája. A zeneszerző 1892-ben kapott meghívást az új New York-i konzervatórium igazgatói állásának betöltésére, 1895-ig maradt az Egyesült Államokban. Ez idő alatt, 1893 első felében készült el a szimfónia, amelyet utólag látott el a „Benyomások és üdvözlet az Új világból” alcímmel. Az év végén bemutatott mű zenei anyagára az amerikai zene egyértelműen nagy hatást gyakorolt: ez is oka példátlan sikerének – már az ősbemutatót hangos ováció fogadta, a lassú tételt azonnal meg is kellett ismételni. Dvořák feltehetően tudatosan törekedett rá, hogy kompozíciójának sajátos „amerikai” jelleget adjon – törekvésének sikerét jelzi, hogy egyik szép melódiája „Going Home” címmel népszerű spirituálé lett. A szimfóniáinak sorát lezáró alkotás máig az életmű egyik legnépszerűbb darabja, a szimfonikus repertoár egyik leggyakrabban játszott örökzöldje.

A hangverseny karmestere Dobszay Péter, Junior Prima díjas karmester és orgonaművész, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és vezető karmestere, a Gazdagréti Szent Angyalok Templom és a Dohány utcai Zsinagóga első orgonistája, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem óraadó tanára. Világszerte ad koncerteket, csaknem valamennyi magyar hivatásos szimfonikus zenekar visszatérő vendégkarmestere.

Az esten szólót énekel az olasz Caterina Pontrandolfo. A sokoldalú művész – énekes, színésznő, dramaturg, folklórkutató és rendező – Milánóban, a Bocconi Egyetemen végezte tanulmányait, politikai gazdaságtant hallgatott. A színházzal kapcsolatos tanulmányait Massimo De Vita, valamint Paolo Grassi irányításával végezte. Aktív résztvevője az 1990-es évek milánói színházi életének számos utcaszínházi előadás és performansz szereplőjeként. A következő években operaéneklést és flamenco-táncot tanult, kortárs és hagyományos színházi produkciókban lépett fel, szólóénekesként rangos országos fesztiválok és konferenciák vendége volt. Művészi tevékenységének középpontjában olyan projektek létrehozása áll, amelyek ötvözik az antropológiát, a közösségi hagyományokat, a színházat, a népzenét és a lucániai terület sajátos folklórját.

A koncerten hallható két kortárs darab szerzője, zenekar kortárs zenei művészeti vezetője, Dobri Dániel 2020-ban szerezte meg mesterdiplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájába. Több mint 60 színpadi mű zenéjét szerezte, közreműködött Magyarország legtöbb jelentős színházában, számos koncertdarabját mutatták be kiváló együttesek Magyarországon és külföldön. 2012 óta a fehérvári Vörösmarty Színház állandó zeneszerzője és zenei vezetője, 2020-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem óraadó tanára. Hazai és nemzetközi ösztöndíjak nyertese, rangos fesztiválok meghívott résztvevője.

A koncert ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az Alba Regia Szimfonikus Zenekar jegyirodájában (Székesfehérvár, Fő utca 8., Vörösmarty Színház) lehet személyesen, telefonon vagy e-mailben. Nyitva: hétfőtől péntekig 10.00–től 18.00 óráig, telefon: +3670/509-8805, e-mail: jegyiroda@arso.hu. A hangverseny esőnapja augusztus 23., hétfő.

 

Videók