Zenekar története

Alba Regia Szimfonikus Zenekar

Alba Regia Szimfonikus Zenekar

A székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar története több mint egy évszázados múltra tekint vissza: jogelődje az 1901-ben alakult Székesfehérvári Zenekedvelők Egyesülete vidéki viszonylatban páratlan méretű és színvonalú zenekara volt, amely – többek között Fricsay Richárd, a kiváló katonakarmester, majd Hermann László hegedűművész, a ma a nevét viselő Zeneiskola első igazgatója vezetésével – sikerrel alapozta meg a szimfonikus hangversenyek gyakorlatát a Királyok Városában. Az együttest 1950-ben Székesfehérvári Szimfonikus Zenekar néven szervezték újjá: 1979-től a Vörösmarty Színház tagintézményeként működött, egészen 2015. január 1-i önállóvá válásáig.  

Az ARSO zászlóshajó-szerepet tölt be Székesfehérvár zenei életében, magas színvonalon szolgálva ki a helyben, illetve a város vonzáskörzetében lakó zeneszerető közönség igényeit. A hagyományos húsvéti, karácsonyi, Halottak napi koncertek mellett állandó résztvevője a Filharmónia bérleti hangversenyeinek. Négy saját sorozattal várja az érdeklődő zenebarátokat: a fiatalabb korosztálynak szóló PartiTúra Ifjúsági Hangversenysorozattal, a Farkas Ferenc Hangversenybérlettel, a rendkívül kedvelt, a székesfehérvári belvárost nyaranta fesztiválhelyszínné varázsoló Harmonia Albensis – Templomi Hangversenyek sorozattal, valamint a Somorjai Ferenc Kamarazenekari és Kórus Hangversenysorozattal. Együttműködik a város egyéb zenei együtteseivel, figyelemmel kíséri és lehetőség szerint pódiumra is lépteti az innen elszármazó fiatal művészeket – de súlyt helyez arra is, hogy a székesfehérváriak minél több országos és nemzetközi hírű muzsikust megismerjenek.

Az együttes repertoárja a kora barokktól napjaink zenéjéig terjed, kiemelt figyelmet szentelve az oratorikus műfajoknak: e területen első számú partnerük Székesfehérvár professzionális énekkara, a Pad Zoltán művészeti vezetésével működő, 2019-ben alapított Ars Oratoria Kamarakórus. A nagyobb apparátust igénylő kompozíciók előadásában természetesen a város amatőr kórusaira is számítanak. Az ARSO rendszeresen játszik régizenét, de az opera, az operett és a színvonalas populáris muzsika, valamint a kortárs zene sem hiányzik programjaikból.

A hazai koncertpódiumokon és az országhatárokon túl is sikerrel szerepelt Alba Regia Szimfonikus Zenekar eredményes művészi tevékenységét elismerve az Emberi Erőforrások Minisztere 2020. január 1-től kiemelt minősítésű előadó-művészeti szervezetté nyilvánította az együttest, amelynek irányítását 2021. május 1-től Ruff Tamás igazgató, Dobszay Péter művészeti vezető – vezető karmester, valamint Dobri Dániel kortárs zenei művészeti vezető látja el.

Videók