Tájékoztató

Kedves Közönségünk!

Ahogy a világot, úgy az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeit is megviselte az elmúlt időszak. A visszafogott megjelenések után azonban ismét komoly munkába foghatunk.
Szeptembertől indul 2020/2021-es évadunk!
Gőzerővel dolgozunk a következő szezon bérletein (Farkas Ferenc Hangversenysorozat, PartiTúra Ifjúsági Hangversenysorozat), újabb műsorain, bízva abban, hogy hamarosan ismét teltházas közönség előtt muzsikálhatunk.
Továbbra is igyekszünk mindent megtenni azért, hogy az elmaradt programokat egy későbbi időpontban megvalósítsuk.
Az elmaradt produkciókat terveink szerint a következő évad sorozataiba építjük be, így a bérleteseink tavalyi kartonjuk felmutatásával az elmaradt előadásokkal arányos kedvezményben részesülnek a bérletmegújítás során!
Jegyet vásárlóink esetében egy új jegy vásárlásakor beszámítjuk a régi jegy összegét!
Reméljük, hogy a veszélyhelyzet után az élő zene varázsa mindenkit örömmel tölt majd el, várjuk, hogy mielőbb találkozhassunk a klasszikus zene rajongóival!

Jegyirodánk újranyitásáról, valamint az újabb koncertekről, sorozatokról tájékozódjanak zenekarunk online felületein:
www.arso.hu 
www.facebook.com/ARSzimfonikusok

Köszönjük megértésüket és türelmüket!

Hírek

Videók