Székesfehérvár, a változások városa

Ifj. Major Istvánt, zenekarunk igazgatóját Mechler Anna kérdezte.

Újabb három évre igazgatóvá választották ifj. Major Istvánt az Alba Regia Szimfonikus Zenekarnál. A kinevezéssel együtt rengeteg feladatot kapott: megújuló mûvészeti vezetéssel a háta mögött át kell alakítania a zenekari struktúrát, valamint hangversenyterem építésében és a minõsítés megszerzésének adminisztratív feladataiban kell segédkeznie.

Mikor vetõdött fel elõször, hogy Székesfehérváron ilyen komoly munkába kezdenek?

2014-ben Dr. Cser-Palkovics András polgármester a zenészeknek tartott egy tájékoztatót. Itt hangzott el elõször, hogy intézményesíteni szeretnék a zenekart. Én Székesfehérváron nõttem fel, édesapám negyven évig a szimfonikus zenekar szólamvezetõ csellistája volt, illetve a zenekari titkár – ez a feladat majdnem azonos azzal, amit én most végzek. Akkoriban a színházon belül mûködött a zenekar, így minden operatív dolgot neki kellett elintéznie. Én ebbe nõttem bele; egész kicsi koromtól kezdve ismertem a zenekar mûködését, történetét, nehézségeit, állapotát. A tájékoztatót követõen 2014 õszén kiírták az igazgatói pályázatot, aminek tárgyában december 22-én a közgyûlésen döntést hoztak. Karácsonyi ajándék volt számomra, hogy megválasztottak. Januártól kezdtem el az igazgatást, ami eleinte sok nehézséggel járt.

Ön egy régebbi interjúban azt nyilatkozta, hogy a székesfehérvári szerepvállalással párhuzamosan csökkentenie kellett a budapesti feladatokat. Hol és milyen feladatokat látott el akkor?

2012-ig a MÁV Szimfonikus Zenekarban játszottam, a cselló szólam vezetõje voltam. 2013-tól félállásban tanítottam a Marczibányi téren. Nagyon szerettem ezt az iskolát, és remek növendékeim voltak, mint például Hagiwara Izumi, egy japán származású fiú, akivel versenyeket nyertünk. Az iskolában nem akartam a tanév felénél otthagyni a növendékeket, így azt az évet még végigcsináltam, de utána már nem lehetett felelõsséggel tovább vinni együtt ezt a két komoly feladatot. Visszatérve a zenekarra: 2015 január ötödikén volt az elsõ próbánk a Vörösmarty Színház büféjében – innen indultunk, ekkor már jó ideje az épület büféjébe szorultunk. Nem volt irodánk sem, az építkezést a nulláról kellett kezdenünk. Nagy segítség volt számunkra, hogy az Önkormányzat is, a Színház is mindent megtett azért, hogy mûködhessünk. Rövid idõn belül adtak irodát, lett íróasztal, telefon, számítógép, és elindulhatott az érdemi munka. Február 23-án adtuk a fociból kölcsönvett kick off, azaz kezdõrúgás kifejezést mottóul használó elsõ nagy koncertünket, amivel egyben a zenekar új életét is elindítottuk. A polgármester intette be az elsõ hangot. Rövid idõvel késõbb már bérletes sorozatokban gondolkoztunk – ami régen létezett is, csak a megfelelõ menedzsment hiánya miatt megszûnt –, júniusban pedig a Virtuózokkal volt egy gálakoncertünk a Sportcsarnokban, vagyis tényleg egészen új élete lett a zenekarnak azáltal, hogy saját menedzsmentet kapott.

Mit jelentett ez az önállósodás a mindennapok szintjén? 

Új lehetõségek nyíltak meg elõttünk. Az Önkormányzat jól látta azt a potenciált ebben, ami miatt érdemes vele foglalkozni, a kultúra egyik pillérének tekinteni; mára bebizonyítottuk, hogy lehet jó eredményeket elérni. Mostanra szervezetileg egészen komoly szintre felfejlõdtünk. Persze vannak bõven nehézségeink: még mindig félállásban vannak a zenészeink, így nem elég erõs a zenekari kötõdésük. Ennek az a következménye, hogy nem a zenekarra összpontosul a figyelem oroszlánrésze, mert vagy tanítanak, vagy másik zenekarban is játszanak a tagok. Emiatt az egyeztetés is nehézségeket okoz. Sokszor elõfordul, hogy pont azok hiányoznak a szólamból egy koncerten, akikre a leginkább lehetne számítani. Ettõl függetlenül elmondhatom: nagyon jó zenészeink vannak! Szerintem azért is, mert jó munkakörülményeket tudtunk biztosítani. Az Önkormányzat a kezdetek óta nagyon segítõkész volt. A próbaterem tekintetében például már kétszer is átmeneti megoldással segítettek bennünket: a színházból elõször átköltöztünk a késõbbi Corvinus Egyetem egyik épületébe, aztán ahogy erre szükség volt az oktatás bõvülése miatt, áttelepülhettünk egy másik egyetemi létesítmény, a Kodolányi Fõiskola régi épületébe. Itt az elõzõnél is jobb körülmények fogadtak bennünket; bár kevésbé modern az épület, cserébe sokkal több helyünk van. Irodáink, raktáraink, szólampróba-termeink lettek, és fel is tudtuk õket szerelni a szükséges eszközökkel, mert kaptunk támogatást a berendezésre. Szerintem országos viszonylatban mérve is kifejezetten jó körülmények között dolgozhatunk, és a büdzsénket is évrõl évre folyamatosan emeli az Önkormányzat.

Ez számszerûsítve mit jelent?

A 2018-as évre 258 milliós keretünk van, amibõl már igen jól lehet gazdálkodni a kamara-szimfonikus kategóriában. Mostanra minden feltételét teljesíteni tudjuk a kiemelt minõsítés megszerzésének is, illetve eljött az ideje, hogy az országos zenekari szervezetekbe jelentkezzünk.

A minõsítés kérelmezése miért húzódott el mostanáig?

Az a koncepció vezérelte az Önkormányzatot, miszerint elõször a magas minõséget szükséges kialakítani. Az évi kötelezõ ötven koncerthez képest mi hatvannál is többször játszunk, az elvárt 20 000 fizetõ nézõ is bõven megvan – 2017-ben 30 000 fölött volt az össznézõszám. Már az infrastrukturális elõírások sem okoznak gondot: van próbaterem, karmesteri helyiség, van egységes fellépõruhánk – gyakorlatilag a státuszok kérdése miatt nem kérhettük a minõsítést. Hangsúlyoznom kell: ez sem a szándékon múlt! Polgármester úrnak bölcs gondolata volt, hogy a minõségi zenekar létrejötte fontosabb, mint a minõsítés. Mi nem csak megszerezni akarjuk ezt a minõsítést az elfogadható minimális teljesítménnyel, hanem biztonságosan, évrõl évre szeretnénk ezt a minõséget garantálni és a zenekart ennek megfelelõen mûködtetni. Valamilyen szinten nyilvánvalóan kategorizálódnak a minõsített elõadó-mûvészeti szervezetek, a polgármester pedig szeretné, ha ab ovo egy magasabb kategóriába kerülnénk, ezáltal nagyobb támogatottságot szerezhetnénk. A város vezetése az elmúlt évben látni akarta, hogy a pénzt mire költjük; van-e megfelelõ emberi erõforrás, amivel zenekart lehet építeni, vannak-e olyan szakemberek, akik rendelkeznek a kívánt tudással, illetve hogy fenntartható-e, amit elkezdtünk, nem csak a pillanatnyi lelkesedés mulandó sikerét látják – a minõsítést meg is kell tartani! Ez egy higgadt és bölcs stratégia, aminek mentén augusztusban be fogjuk tudni adni a kérelmet.

Az elmúlt három év rengeteg változást hozott; sikerült megvalósítani az erre az idõszakra kitûzött célokat?

Elégedett és boldog ember vagyok, ebben a pozícióban az elmúlt évek alatt olyan dolgot kaptam az élettõl, aminél nem tudok jobbat elképzelni. Egy intézmény kialakítását, egy teljes zenekari struktúra átalakítását és felépítését a nulláról elkezdhettem, ami óriási kihívás volt! Sokkal nagyobb feladat, mint egy mûködõ szervezet fenntartása. Az elsõ idõszakban éjjel kettõ elõtt nem hagytam abba a munkát; ez így ment hónapokon keresztül. A megválasztásom után sokan kérdezték is: fogom én ezt a terhelést bírni? Aki végzett már hasonló feladatot, az tudja csak, milyen emberpróbáló dolog ez a mindennapokban. Mikor már mûködik a szervezet, és megvannak benne azok az emberek, léteznek azok a pozíciók, akik és amik kellenek, ha már van mögötte legalább egy minimális tapasztalat, akkor minden sokkal könnyebb.

Az átszervezõdés a zenészeket is érintette. Hogyan zajlott a mûvészi háttér átalakítása?

Fontosnak tartom, hogy az építkezést nagyobb sérelmek nélkül meg tudtuk oldani. A zenekar 105 éves, 1913-ban alapították. Volt egy tagság; ezek a zenészek már évtizedek óta együtt játszottak. Ugyanakkor törvényi feltétel, hogy a státuszokért próbát kell játszani. Erre helyzetébõl, esetleg életkorából adódóan már nem biztos, hogy mindenki vállalkozik; sajnos volt is olyan, aki nem jött el a próbajátékra. Többségében barátsággal tudtunk elbúcsúzni, a régi tagokat ma is számon tartjuk, meghívjuk a koncertekre; nélkülük nem lenne folyamatos a zenekar 105 éves története. Most egy fiatalabb átlagéletkorú zenészekbõl álló zenekar jött létre, aminek vannak elõnyei is, hátrányai is.

Hasonlóan nagy váltás következett be a mûvészeti vezetés terén. Drahos Béla közel húsz évig a zenekar mûvészeti vezetõje volt, és 2017 tavaszával befejezte ezt a tevékenységet. Vendég karmesterként természetesen számítunk rá ezután is; karácsonykor vele játszottunk, és tavasszal is fogja vezényelni az együttest, tehát megmaradt a jó munkakapcsolat. Január elsejétõl Dubóczky Gergely személyében új vezetõ karmester érkezett a zenekarhoz; illetve szoros együttmûködésben vagyunk Ács Jánossal is, aki jelenleg állandó vendég karmesterünk.

Már többször elhangzott, hogy az együttes a Színházban mûködött. Volt együttmûködés a két szervezet között?

Én fiatal zenészként benn ültem a zenekarban, és emlékszem, hogy nagy ellenállást váltott ki, amikor egy operetthez meghívtak bennünket, pedig 35 évig ugyanabban az épületben mûködtünk. A muzsikusok nem voltak hajlandóak az árokba ülni, hogy a látszatát is elkerüljék annak, hogy ez egy színházi zenekar. A szemléletváltás a 2000-es évek után következett be; ekkor operákban is, késõbb operettben is játszottunk.

Ön szerint minek köszönhetõ az, hogy az Önkormányzat így felkarolta a zenekar ügyét?

A zenekar egy olyan pontra jutott, ahol dönteni kellett: vagy elhal a kezdeményezés, vagy életben tartják, de akkor új alapokra kell helyezni. A polgármester belátta, hogy a város gazdaságilag ehhez a feladathoz kellõen erõs. Európában nincs még egy olyan város, ami nem fõváros, mégis négy csapatsportban nemzetközi bajnokságot játszik – ez rengeteg pénzbe kerül, de a vezetés igen büszke lehet az eredményekre! Vagy nézzük az atlétikát: olyan pályánk van, amin nemzetközi versenyeket lehet rendezni, és még sorolhatnám. Most alakult ki az a helyzet, hogy az Önkormányzat a zenekarba is tud és szeretne invesztálni. Köztudott, hogy történelmi fõvárosunk Fehérvár, ezt a státuszát a város erõsíteni szeretné, és pályázik az Európa Kulturális Fõvárosa címre 2023-ban. Ebben komoly versenytársaink vannak, mint például Debrecen; számba kellett venni, mit lehet a programba illeszteni, és helyet kapott a zenekar is. Eleinte két nagy kérdés volt: egy zenekar építéséhez van-e elég képzett muzsikus, elkötelezett mûvész, illetve: van-e elég érdeklõdõ, lesz-e a koncerteken közönség. 2014-ben még csak 14 koncert volt, most több, mint százat rendezünk; ebbõl körülbelül 85 helyben zajlik. Jelentõs figyelmet szentelünk a gyerekek zenei nevelésének. Szimfonikus koncertbõl körülbelül negyvenet a városban, húszat pedig vidéken adunk, többek között Pakson, Szekszárdon, Kaposváron, Móron, Várpalotán. Vannak meghívásaink; hamarosan játszunk Pécsett, vagy Budapesten a Református Zenei Fesztiválon.

Milyen koncerteket szerveznek a 2018-as évre?

Fellépéseink elég jelentõs részét teszik ki az ifjúsági koncertek. Az iskolásoknak körülbelül húsz alkalmat szervezünk, de idén óvodásokat is hívtunk, akiknek harminc koncertet adunk. Egyéb zenei eseményeket is rendezünk, amiken a zenekar nem feltétlenül vesz részt. Ilyen a nyári Harmonia Albensis, ahol csak egy zenekari est van, a másik három koncertet szólisták, énekegyüttesek adják. Tavaly az egyik est igen különlegesre sikerült: megszólaltattunk egy Leonardo da Vinci által tervezett hangszert, a viola organistát. Ez a hangszer nagyon szépen szól; bánhatja, aki nem hallotta! Nálunk zsúfolásig megtelt a bazilika az elõadásra. Sajnos a másik két helyszínen nem sikerült olyan jól a közönségszervezés, pedig ehhez a produkcióhoz még a hangszer építését bemutató filmet is szinkronizáltuk. Hogy mennyiben egyezik meg Leonardo koncepciójával az elkészült hangszer, azt nem tudjuk, de gyönyörû barokk zenéket hallhattunk rajta.

Most újból igazgatónak választották; milyen célokat tûzött ki az elkövetkezõ idõszakra?

Rettentõ sok a teendõ! Ameddig igazgató lehetek, egy dolog biztos: folyamatosak a változások. Az utóbbi idõben nagyon megterheltem az apparátust. Mindenki sokat dolgozott, ezáltal sokkal elõbbre tervezhetünk és gondolkodhatunk. Nagyon rossz, amikor csak egy-két hónapra tudunk tervezni, könnyebb lenne, ha elõre láthatnánk az éves feladatokat. Az is nagy problémánk, hogy nincs koncerttermünk. Bár sok szép terem van a városban, de például nincs Székesfehérvárnak saját versenyzongorája. A Filharmóniától tudunk hangszert kölcsönözni, amit viszont az ezzel járó nehézségek miatt nem lehet kivinni a színházból. A Vörösmarty Színház a felújítás óta akusztikájában megváltozott; most hangvetõ rendszert telepítünk 7,3 millió forintért, hogy alkalmas legyen a koncertekre is. A megpályázott kulturális fõvárosi cím miatt, de ezen túl is: a város egyértelmû elhatározása, hogy épít egy új koncerttermet. Már csak az a kérdés, milyet – biztos vagyok benne, hogy nagyon jó lesz, a zenekar itt találhat majd végsõ otthonára. Különben a Színház önmagában is leterhelt; a nagyobb városi rendezvényeket is ott tartják, ezen túl elsõsorban a saját feladatkörét látja el, és csak utána következnek a mi dolgaink. Nehéz idõpontot foglalni, így szólistákat, karmestereket is nehéz szerzõdtetni. Ezeken szeretnék változtatni azzal, hogy kitûztem: minimum négy hónapra elõre tervezünk. A másik terület: a mûvészeti vezetés megújulása most óriási változást hoz magával! 2017 májusától Selmeczi Gábor lett nálunk a koncertmester. Õ hallatlanul nagy munkát végzett már idáig is, sok mindent elõre tudott mozdítani. Két új karmester érkezik Dubóczky Gergely és Ács János személyében. Ez a három ember mûvészileg nagyon jól megalapozhatja a zenekar jövõjét. Amit talán legjobban várunk, az az egész állású zenekarrá válás pillanata; ennek a megvalósítása egy újabb nagy feladat. Nem az a kérdés, hogy megkapjuk-e a státuszokat, ez csak egy döntés az Önkormányzatnál – utána jön a lényeg, hogy mit tudunk kezdeni az egész állásban dolgozó zenészekkel? Gábor által egy új koncepciót indítottunk el, vonzóvá szeretnénk tenni a feladatot, a helyet; olyan szakmai munkát akarunk kínálni, ami többé teszi a benne részt vállaló muzsikusokat. A törõdés nem kizárólag pénz kérdése, inkább a figyelemé. Ha jól érzik magukat a zenészeink, jobban is játszanak.

Miért esett Dubóczky Gergelyre és Ács Jánosra a zenekar választása?

Az volt a koncepcióm, hogy Drahos Béla mellé keresek egy fiatalabb karmestert, aki a mindennapokban tud segíteni a megnövekedett koncertszám miatt, illetve aki az operatív munkába is besegíthet, mint például a hangszerek beszerzése, a létszám összeállítása. Dubóczky Gergõrõl jó véleményeket hallottam, ezért tavaly februárban meghívtuk, hogy vezényeljen nálunk egy koncertet. Ez a hangverseny fergeteges sikert aratott. Komoly mûsort játszottunk: volt egy Rossini-nyitány, egy Mozart-zongoraverseny, egy Telemann-versenymû, és végül egy Schumann-szimfónia. A koncert olyan élmény volt mindannyiunknak, hogy nem volt kérdés: meghívtuk állandó karmesternek. Közben Drahos Béla egyéb teendõire hivatkozva jelezte, hogy nem szeretne olyan mértékben szerepet vállalni a munkánkban, mint eddig; a tanítás, koncertezés mellett ez teljesen érthetõ, hiszen közben többszörösére növekedett az elõadásaink száma! Neki nagyon sokat köszönhetünk, 1999-ben olyan lendülettel kezdett bele a munkába, amiért igazán hálásak lehetünk. Közben eltelt majdnem két évtized, ezalatt nyilván sok minden történt, és õ is érezte, hogy eljött a változás ideje. A zenekarnak most szüksége van rá, hogy egy alapozó munka folyjon, és már vannak kitûzött hangversenyek is Dubóczky Gergely dirigálásával. Ács János egy itthon kevéssé ismert, de világhírû operakarmester. 18 évesen ment ki Olaszországba; azért oda, mert az opera vonzotta. Kiválóan zongorázik, valaha fuvolista volt; a Milánói Scala alkalmazta, mint korrepetitort. A legnagyobb énekesekkel dolgozott, aztán elkezdett vezényelni is. Pavarotti menedzsmentje felfigyelt rá; 1998-tól 2003-ig õ volt a Három Tenor koncertsorozat állandó dirigense. A mi zenekarunk szempontjából fontos, hogy még viszonylag fiatalon járt Dél-Afrikában, ahol egy zenekar kiépítésében segített. Késõbb Denverben dolgozott: egy operatársulat kialakításában vett részt. Utána Salerno városában épített fel egy operatársulatot a nulláról; ma már világhírû énekesek dolgoznak ott is. Nekünk erre a tapasztalatra óriási szükségünk van; pontosan olyan feladatokban kell a segítõ kéz, amiket õ már máshol elvégzett. Salerno Nápolyhoz közeli helyzete különben nagyon hasonlít a miénkre! Egy nagyvárostól ötven-hatvan kilométerre ugyanazokkal a kérdésekkel találjuk szemben magunkat, mint õk; hogyan lehet érdekesnek lenni, talpon maradni, saját arculatot kialakítani. Amúgy Ács János egy vibráló, inspiratív személyiség, akivel véleményem szerint jó lesz együtt dolgozni. Teljesen egyéni koncepciói vannak, a berögzült elõadói szokásokat felülírja. Gergõvel igazán különleges páros lesznek: Ács János tapasztalata és tudása, Dubóczky Gergely hatalmas tehetsége és impulzivitása csodálatos lehetõségeket rejt magában. Biztos vagyok benne, hogy jó kezekben lesz a zenekar!

Beszélgetésünk során végig úgy beszélt a zenekarról: játszottunk, létrehoztunk, elõadtunk – ez azt jelenti, hogy rendszeresen játszik maga is?

Igen, most már fogalmazhatok így! Egy évvel ezelõtt az irodai feladatok miatt ezt nem sokszor engedhettem meg magamnak, de most már gyakrabban be tudok ülni a zenekarba, és ezt egyre fontosabbnak tartom. Másképp látja az ember a helyzetet belülrõl, mert minden kinagyítódik. A részleteket könnyebb a pult mögül megfigyelni, mikor a saját bõrömön tapasztalom a történéseket, a hatásokat. Jobban lehet értékelni az eredményeket, és jobban belelátok a napi problémákba.

A cikk a Zenekar újság 2018. március 31-i számában jelent meg.