Máté-passió

Helyszín
Budai úti református templom
Időpont
2022.03.11. 18:00 - 21:45 Jegy

Műsor:

Bach: Máté-passió

Vezényel:

Pad Zoltán, Liszt-díjas karnagy

Közreműködik:

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Ars Oratoria Kamarakórus, valamint a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola gyermekkórusai /karnagy: Kneifel Imre/.

Szólót énekel:
Kovács Ágnes – szoprán
Stefanik Márta – szoprán
Nagy Bernadette – alt
Molnár Anna – alt
Csapó József – tenor
Megyesi Zoltán – tenor
Csizmár Dávid – basszus
Borka Ákos – basszus
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Ünnepi bérletének záró estjén az európai zenetörténet egyik legnagyobb alkotását, Johann Sebastian Bach 1727-ben bemutatott monumentális Máté-passióját hallhatják a zenebarátok a Budai Úti Református Templomban rendezett hangversenyen. A Megváltó szenvedéstörténetének megelevenítésével az ARSO a nagyböjti időszak elmélkedését, lelki elmélyülését szeretné segíteni a zene erejével a zenetörténet egyik legmonumentálisabb művén keresztül.
A koncerten a kórus- és szólótételek sorában drámai erővel megelevenítő kompozíció előadásában kiváló énekes szólisták mellett közreműködik az Ars Oratoria Kamarakórus, a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola gyermekkórusai /karnagy: Kneifel Imre/ és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, Pad Zoltán Liszt-díjas karnagy vezetésével.

 

 


 

Információ:

Az Ünnepi-bérlet hangversenysorozatában a három koncertet tartalmazó bérlet ára: 5900 Ft.

Az egyes koncertekre a helyek függvényében jegyek is válthatók, jegyár: 2500 Ft.

A jegyek és a bérletek árából nyugdíjasok és a diákok számára 25 százalékos kedvezményt biztosítunk.

A zenekar az idei évadban új lehetőséget is kínál a zenebarátok számára: a „regisztrált bérletes” kategóriával, valamint a bérletekkel kapcsolatban a jegyiroda@arso.hu e-mail címen vagy a +3670/509-8805-ös számon kérhetnek információt.

Jegyek és bérletek a zenekar jegyirodájában válthatók a Vörösmarty Színházban (Székesfehérvár, Fő utca), nyitva: hétfőtől péntekig 10.00–18.00 óráig

Online jegyvásárlás: arso.jegy.hu

 


 

További információ:

A koncert ültetett, látogatásához védettségi igazolvány nem szükséges!

A műsor és a helyszínváltozás jogát a Zenekar fenntartja!

Az esemény sajtónyilvános!