Dubóczky Gergely alfája és omegája

Vezetõ karmesternek lenni méltóság és felelõsség

Dubóczky Gergely vezetõ karmesterünkkel Vakler Lajos beszélgetett.

Január elsejétõl új vezetõ karmester irányítja az Alba Regia Szimfonikus Zenekar munkáját. Dubóczky Gergely, a magyar zene egyik kiemelkedõ fiatal dirigensének kivételes tehetsége, elhivatottsága önmagáért beszél. Gondolatai, alázata, emberi tisztasága a ma és a holnap nemzedékének zenei élvonalába helyezik az alkalmazott matematikusi végzettséggel is bíró karmestert, hiszen ne feledjük: a matematikai mintázatok és struktúrák éppúgy az elmében találnak visszhangra, mint a zenei formák.

A matematika az emberi tudás legkifinomultabb, a tökéletest leginkább megközelítõ, abszolút igazságainak lenyomata – a zene pedig a humán értékek közlésének legkifinomultabb, a tökéletest leginkább megközelítõ formája. Mindkettõ egy sajátos, univerzális nyelv, melyet anyanyelvi hovatartozástól függetlenül mindannyian megértünk. Ezt Norbert Wieser, a huszadik század egyik legkiválóbb matematikusa mondta. Gondolatát azért idézem, mert alkalmazott matematikus vagy. Érdekes életpálya, pedig alig vagy túl a krisztusi koron.

Az egész életemet végigzenéltem, már gyerekkoromban pötyögtem a zongorán, de nagyon sokáig nem gondoltam, hogy nekem zenei pályára kellene mennem. Aztán kiderült, hogy nem mûködik másként, nem vagyok meg zene nélkül. Igaz, hogy közben elvégeztem a matematikusképzést az ELTE-n. Azt most már inkább vargabetûnek tekintem, bár el kell ismernem, komoly segítséget nyújt a matematikai képzettség a zenei pályán is, mert sokkal könnyebb struktúrákat átlátni egy ilyenfajta gondolkodásmóddal.

Tehát már régóta tudtad, hogy merre vezet az utad?

A kamarazene és a zongora volt az elsõ, a fagott és a többi csak utána jött, amikor eldõlt, hogy a karmesteri pályát választom. A karmesteri tevékenységemben is a kamarazene a leginkább hangsúlyos. A zenekari munkát én kamarazenének tekintem, ahol sok muzsikus zenél együtt.

Ki fedezte fel a tehetségedet, ki volt a mentorod?

Egy mentort nem tudnék mondani. Az biztos, hogy nagyon korán volt egy zongoratanárom, aki ha nem olyan lett volna, amilyen, akkor biztos nem lettem volna zenész. Nem jártam konzervatóriumba sem, hiszen mint mondtam, akkor még nem akartam zenész lenni. A Szabolcsi Bence Zeneiskolában nekem Schön Károlyné jelentette a világot, aki a zongora mellett leültetett a csembaló mellé is, aztán évekig barokk meg reneszánsz kamarazenét is játszottam. Mentort tehát nem tudnék mondani, de komoly hatású tanáregyéniségeket vagy kollégákat, akik mellett késõbb dolgozhattam, igen. Kocsis Zoltántól és Fischer Ivántól például nagyon sokat tanultam, a bécsi iskola professzoraitól nemkülönben.

Tudatos volt a pályaíved? Matematikusként summa cum laude végeztél a Zeneakadémián, ez például tudatosságra vall.

A summa cum laude némiképpen esetleges dolog, de valóban, jó, ha az ember elgondol valamit, s aztán tesz is érte. Annyiban tudatosnak mondanám, hogy amikor eldöntöttem, karmester leszek, akkor elkezdtem azt megalapozni segéd tanulmányokkal. Így jött a fagott, a cselló, a dzsesszzongora. Nagyon sokat dolgoztam korrepetitorként énekesek mellett, és ez mind azért történt, hogy minél több lábra tudjam állítani ezt a borzasztóan komplex szakmát.

Bejártál az egyetemen esztétika- és filozófia-elõadásokra is, ez szintén a célt szolgálta?

Erre mindig volt igényem, de valóban bejártam a bölcsészkarra vendégként.

Említetted Kocsis Zoltánt és Fischer Ivánt, de vegyük ide Fischer Ádámot is. Mi mindent tanulhatott meg tõlük egy elhivatott ember?

Felsorolhatatlanul sokat. Három zseniális emberrõl van szó, és mindenkitõl mást tanultam. Kocsis Zoltán hozzáállása a zenéhez, legendás meg nem alkuvása pótolhatatlan unikum volt, a Zeneakadémiáról kikerülve egybõl hozzákerültem. Fischer Iván is fantasztikus zenész, nála szembetaláltam magam egy másik nézõponttal is; elképesztõ, ahogy átlátja egy zenekar mûködését, ahogy építi az egész komplex szervezetet. Fantasztikus az a hihetetlen érzékenység is, ahogy Fischer Ádám nyúl a Wagner-operákhoz: ahogyan tudja elõre, hogy az énekesnek mi kell majd fél perc vagy másfél felvonás múlva, s hogy mi mindent tesz azért, hogy a legtöbbet hozza ki az énekesbõl. Ezek mind olyan mûhelytitkok, amit csak gyakorlatban lehet megtanulni az igazi mesterektõl.

Itt van neked a tízéves Medikus zenekar. Ez megint egy bevállalós történet, hiszen tudjuk régrõl: nemcsak a matematikusok kapcsolódnak a zenéhez, hanem az orvosok is.

Véletlen volt, hogy engem megtaláltak. Egy nagyon kedves, önképzõkör-jellegû dolognak indult. Kitalálták a hallgatók, hogy szeretnének egy zenekart. Romantikus és megható módon ültek egy könyvtárban, mindenkinél volt valami zeneszerszám, amit talált, s azon játszott. Aztán valamikor, valahogyan rájöttek, hogy kell nekik profi segítség. Áldozatos munka, kitartás és türelem árán, hosszú évek után most ott tartunk, hogy épp most lesz alapítványa a zenekarnak. Csináltunk egy nagyon sikeres jótékonysági koncertet is az 1. számú Gyermekklinika javára, és olyan Újvilág szimfóniát játszottak a Zeneakadémián, hogy a közönség csak ámult.

A kiteljesedett zenekar egyfajta állandóságot is jelent az életedben?

Nagy a fluktuáció, jönnek, mennek az egyetemrõl, de vannak állandó tagok is. A legfontosabb, hogy a zenekar az egyetem szerves része, mert az egyetem fontosnak tartja a kultúra folyamatos jelenlétét, amit másutt nagyon ritkán lehet tapasztalni.

Megérkeztünk az összmûvészethez, amit te egy más kontextusban használsz. A tiéd a Budapest Sound Collective formáció, amely régen Quadrivium néven indult.

Nagyon nehéz dolog a névválasztás. Minden kollégám kínlódik, amikor a saját formációját kell elneveznie. A BSC-vel avantgárd jellegû, a határokat feszegetõ, új formákkal kísérletezõ koncerteket hozunk létre. Ilyen volt például a Haydn mû alapján Esterházy Péterrel létrehozott „Hét utolsó szó”, amihez késõbb Nádler István festõmûvész is csatlakozott hét fantasztikus festménnyel. Péterrel beszélgettünk arról is, hogy a matematika és a mûvészet miként kapcsolódik egymáshoz – ezt tõle is mindig megkérdezték. Egymástól függetlenül azt válaszoltuk egy ilyen kérdésre, hogy a struktúra a közös pont. Ezt egyébként tetten lehet érni a õ szövegeiben is. Ahogy a Péter a szöveg terében egymás mellé teszi a szavakat, s azok alkotnak egy világot, a hangok is úgy rendezõdnek egy szimfóniában, és a közös pont, ami a matematikával is rokon, a strukturális szemléletmód.

Egy kiváló zenésznek a teljességre kell törekednie, következésképpen tanítania kell. Ezt teszed te is a Bartók Béla Zenemûvészeti Szakgimnáziumban.

Elég hirtelen jött a felkérés, de örömmel vállaltam. Nálam a szimfonikus zenekar nevû tantárgyon belül sajátítják el a zenekari játék alapjait. Magam is sokat tanulok abból, hogy milyen felfedezõutakat teszünk a hallgatókkal. Elképesztõ azt látni, hogy milyen inspirálhatók. Komoly középiskolások, akikkel – dacára annak, amit ma szokás mondani, miszerint megváltoztak, már nem olyanok – igenis komoly eredményeket lehet elérni! Hihetetlen odaadással tudnak készülni a feladatokra. Hétvégén reggel nyolckor ott ülnek az iskolában, mert úgy érzik, még nem elég. Nem szólhatok egy rossz szót sem.

A Budapest Fesztiválzenekar egyfajta csúcspont?

Mindenképpen az eddigi pályám csúcsaként tekintek arra, hogy sikerült Fischer Ivánnal és a Fesztiválzenekarral ilyen szoros együttmûködést kialakítani. Világszínvonalú együttes hihetetlen hozzáállással, muzikalitással. Nagyon komoly lehetõségeket kaptam. Véletlenül kerültem oda – ennyit a tervezésrõl… Vannak dolgok, amit nem lehet elõre megtervezni, hanem közben alakul, és ezért hálás vagyok a sorsnak. Gazdagabb lettem!

Tapasztalati tény, hogy a tehetség elõtt kinyílik a világ. Bayreuth, Chicago, Birmingham. Portugália, Svájc, Menuhin-mesterkurzus – címszavakban azok a rangos események, ahol megfordultál az elmúlt években, ahol megmérettettél és sikerekkel térhettél haza.

A legfontosabb, amit megtanultam, hogy nem lehet bezárkózni. Ahhoz, hogy a kollégákat inspirálni tudjam, nekem is ki kell tekintenem a szûkebb kultúrából, és idõnként új dolgokat kell megismerni. Ez lehet egy nemzetközi megmérettetés is. De nagyon érdekes látni, hogy Amerikában vagy Bécsben mit gondolnak, mondanak a zenészek a zenekari játékról, hogy hogyan próbálnak mondjuk az angolok. A Menuhin-fesztiválon meghirdetett mesterkurzus megint csak nagyon érdekes tapasztalatokat adott. Nagyon jó zenészekbõl állt a zenekar, elsõrangú zenészek jöttek össze. Gyorsan meg kell tanulni alkalmazkodni, de ez gyorsan meg is térül.

Kortárs vagy klasszikus? Érdemes errõl egyáltalán beszélni?

Csak annyiban, hogy egy kortárs szerzõnél is a zene érvényessége a perdöntõ. Szokták nekem mondani, hogy klasszikusként fogom fel a kortárs zenét. Ez csak annyit jelent, hogy mindig a zenei összefüggést keresem. Akár ötszáz éve írták, akár tegnap, mindig az a fontos, hogy az adott közegben az a zenei gondolat, összefüggés hiteles-e, érvényes-e, mûködik-e.

Milyen gondolatokkal fogadtad a felkérést az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vezetõ karmesteri posztjára? Azt tudjuk, hogy vendég karmesterként már megismerted Székesfehérvárt, de azért állandó tagnak lenni mégis más!

Tavaly télen volt az elsõ találkozásom a zenekarral. Schumann II. Szimfóniáját csináltuk együtt. Nagy élmény volt a zenekarral dolgozni, mert ambiciózusak, kitartóak, keresik, hogyan lehet valamit létrehozni. Ez megbecsülendõ tulajdonság, ami mindenképpen komoly zenékre predesztinálja a zenekart, és nemcsak Fehérváron. Aztán egyik koncert követte a másikat, és megérkezett a felkérés, amit nagy örömmel vállaltam el. Ez a fajta perspektíva és az az izgalmas szellemi mûhely, ami létrehozható, egy a pályája elején járó karmester álma.

Egy dolog már bizonyosan a tiéd örökre: Csajkovszkij Virágkeringõje, ami az Alba Regia Szimfonikus Zenekar hivatalos kisfilmje, és a Fehérvár Médiacentrum munkatársai k&