Beszéljünk a zenéről! 3. rész – Hamar Zsolt

Interjú Hamar Zsolt Liszt-díjas karnaggyal

 

 

A Farkas Ferenc-bérlet következő estjén, január 17-én, hétfőn ritkán hallható zenetörténeti különlegességekkel várja az érdeklődőket az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A nyitószám, Joseph Haydn 43. Esz-dúr szimfóniája a „Merkúr” melléknevet viseli: a mű 1772 előtt keletkezett, Esterházy „Pompakedvelő” Miklós zenekara számára. A melléknév eredete nem bizonyítható: elképzelhető, hogy eredetileg egy színházi előadáshoz kapcsolódott a kompozíció. A folytatásban a finn zene egyik legjelentősebb kortárs alkotóegyéniségének, Einojuhani Rautavaara „A horizont felé” alcímet kapó 2. csellóversenye szólal meg, amelyet a zeneszerző a kiváló csellóművész, Truls Mørk számára komponált. A szinte romantikus hangvételű, érzelmekben gazdag versenymű szólistája a nagyszerű magyar csellista, Rohmann Ditta lesz. A hangversenyt a szimfonikus zene repertoárjának egyik ékköve, Mozart zseniális utolsó szimfóniája, az 1788 nyarán írott C-dúr „Jupiter” szimfónia zárja: az Alba Regia Szimfonikus Zenekar élén Hamar Zsolt Liszt-díjas, érdemes művész áll majd. Az ARSO Beszéljünk a zenéről! sorozatának legújabb részében a neves karmestert kérdeztem a muzsikáról és az együttesünkkel közös munkáról.

 

 

Torma Kinga Regina (ARSO): Tudjuk, hogy karmesterként, zenészként és még komponistaként is élete minden szegmensét átjárja a zene, amelyre honlapján „lenyűgöző varázslatként” utal. Meg tudja fogalmazni, hogy mit is jelent ez Önnek pontosan?

Hamar Zsolt: A zene tulajdonképpen minden! Zenében szoktam álmodni: amikor rémálmaim vannak, akkor egy zenei motívum kerget, amikor boldogságot érzek, akkor valami jó harmónia váltást hallok. Amikor valami gyors az életemben, akkor azt valami gyors zenéhez hasonlítom. Amikor szerelmes vagyok, akkor egy melódia csendül fel a háttérben. A zene mindent kitölt az életemben. Persze ezek nem mindig „saját dallamok”, különben is ódzkodnék attól, hogy abba a hibába essem: magamat zeneszerzőnek merjem gondolni. Tény, hogy van erről egy diplomám és időről-időre oda szoktam ülni a papír fölé, de a zeneszerzés, sok egyéb tevékenység mellett, olyan, amelyet miden nap kell végezni. Ilyen szempontból én nem tekinthetem zeneszerzőnek magamat: sokszor nincs időm vagy éppen késztetésem arra, hogy leüljek egy üres kottapapírhoz és hangjegyekkel birkózzak.

T.K.R.: Akkor, ha jól értem Ön elsősorban karmester, zenész és nem utolsó sorban zeneszerző is.

H.Zs.: Nehezen értelmezhető a zenész jelző, ugyanis minden karmester zenész is, de igen, a karmesterséget tenném előre, mivel amellett, hogy ez az én nagy szerelmem és a hobbim, ez a polgári foglalkozásom is, amely az időm nagy részét kitölti. Az elmúlt években azonban nagyon tudatosan igyekszem úgy irányítani az életemet és beosztani az időmet, hogy sok egyéb más is beleférjen. Ilyen például a tanítás és a zenével, mint tudományággal való foglalkozás. De az operakarmesteri tevékenységem is oda torkollott például, hogy opera rendezéssel is megpróbálkoztam. Azt pedig fontosnak tartanám kiemelni: valami miatt azt gondolom, hogy dolgom az, hogy a zenei életünk egészével, annak összefüggéseivel, általános problémáival és azokra adott válaszaival is valamelyest próbáljak foglalkozni. Így az utóbbi években erre is elég sok időt szántam, tanulmányokat írtam. Mindenféle formában próbáltam a gondolataimat összegezni azzal kapcsolatban, hogy ez a fantasztikus művészet, vagy emberi tevékenység, amelyet úgy hívunk, hogy zene, és azon belül is a mi országunk, az én hazám, amely kétség kívül a zenében nagyon tehetséges nemzet, lehetőleg még jobb legyen.

1

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

 

 

T.K.R.: Az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral lett volna már egy közös munkája, 2021. január 1-jén, amely sajnos a koronavírus-járvány miatt elmaradt. Tehát most először találkozott a zenekarral.

H.Zs.: Nem véletlenül tettem azt a kitérőt előbb, hogy a zenei életünk egésze érdekel és valamiféle kollektív felelősséget érzek ez iránt, amelynek persze nem biztos, hogy mindenki örül – mondja mosolyogva (a szerk.) -. Azért gondoltam ezt megemlíteni, mert véleményem szerint az egészséges zenei élethez elengedhetetlen, hogy minél több és minél jobb zenekarnak kellene létrejönnie és működnie. Már több éve, nagy szimpátiával figyelem azt a folyamatot is, amely Székesfehérváron elindult, drukkolok ennek az ügynek! Nagyon örültem, amikor az egyik kedvenc ifjú karmesterem, Dobszay Péter lett az együttes művészeti vezetője, vezető karmestere. Talán nem haragszik meg Péter sem, ha elárulom, hogy őt szinte „gyermekemnek” tekintem, kedves tanítványom! Amikor felhívott és felkért erre a koncertre, akkor egy percig nem volt kérdéses, hogy elvállaljam-e.

T.K.R.: Dobszay Péter is kiemelt helyen említi az Ön nevét karmesteri oldalán. Azt írja, hogy a szakma alapjait Öntől sajátította el! Hol találkoztak először?

H.Zs.: Pétert egészen kicsi kora óta ismerem. Tudva levő, hogy nagypapája egy fantasztikus ember és művész, de megkockáztatom: géniusz volt. Dobszay László élete vége felé megtisztelt a bizalmával, figyelmével, barátságával, támogatásával és ő, mint a Zeneakadémia Egyházzene Tanszék alapítója és egyszersmind vezetője kért meg arra, hogy a tanszakosok számára tartsak karmesteri kurzust. Természetesen örömmel tettem eleget a felkérésnek, az egyik ilyen alkalommal vettem észre egy nagyon szimpatikus, fiatalembert, aki megdöbbentően hasonlóan vezényelt, mint Dobszay László tanár úr. Az óra után még az egyik tanár kollégának említettem is: elképesztő, hogy milyen elementáris hatással van a tanítványaira a mester, mert hát itt van ez a srác is, aki lélegzetelállítóan hasonlít hozzá! Aztán persze a kolléga csak mosolygott és annyit mondott: „Igen, pláne, hogy még az unokája is!”. Így ismerkedtem meg Péterrel, aki a kurzus után elmondta nekem, hogy tulajdonképpen nem is jár az egyházzene szakra, csak a nagypapáját kérte meg, hogy bejöhessen a kurzusomra, egyébként orgona szakra jár, de nagy álma, hogy karmester legyen és operákat akar vezényelni. Akkor azért kicsit megijedtem, de elkezdtünk együtt dolgozni, amelynek eredményeként őt rögtön felvették a Karmester Tanszakra, persze így nem hozzám járt, tehát egy jó pár év kimaradt. Aztán egyszer csak felhívott, hogy most fog diplomázni és lennék-e olyan kedves, hogy meghallgatom a diploma hangversenyét. A meghívásnak külföldi tartózkodásom miatt nem tudtam eleget tenni, de szerencsére Péter elhozta nekem DVD-n, a felvételt látva pedig ledöbbentem: egy kész, komplett, fantasztikus karmestert láttam a képernyőn.

T.K.R.: És akkor most, a mi vezető karmesterünk az Ön által dirigált koncertre, mint csembalista ül majd  zenekarba.

H.Zs.: Igen, reméljük, hogy Péter megfázása engedi majd az ötletem megvalósítását, hogy Haydn szimfóniájában közreműködjön. A zenetudomány nagy kérdése, hogy Haydn 104 szimfóniájában volt-e csembaló. A mai álláspont az, hogy ezeket nem kísérték csembalóval. Ennek picit ellentmond, hogy van olyan szimfónia, amelynek partitúrája direkt kitér billentyűs hangszerre, például a Hoboken jegyzékszámú 98-as B-dúr szimfóniába benne van, sőt ide egy komolyabb szólót is írt a szerző. Ez mégis csak arra enged következtetni, hogy nem teljesen ördögtől való annak a gondolatnak a felvetése, hogy ezeket a szimfóniákat esetleg valamilyen billentyűs hangszer kíséretében adták elő. Az igazsághoz hozzátartozhat az is, hogy ez az előadás helyszínétől is függhetett. Vélhetőleg Eszterházán, ahol Haydn az életművének nagy részét írta és mutatta be, egy olyan helységben adták elő a darabokat, ahol nem volt szükség valamiféle dúsításra. A billentyűs hangszerek ugyanis, kifejezetten egy szimfóniában, hangzásdúsításra alkalmasak. Főleg igaz ez a csembalóra. Itt, a kicsit száraz akusztikájú Vörösmarty Színházban ez a hangszer kifejezetten hasznára válhat az előadásnak. Mivel Péter pedig profi billentyűs, így adta magát a kérdés, hogy közreműködne-e a produkcióban.

T.K.R.: Túl vannak az első próbahéten. Működik a kémia a zenekarral?

H.Zs.: Egyrészről nagyon hiszek abban, hogy fontos az úgy nevezett „kémia”, mégis ami ennél is jobban számít az az, ami a végén úgymond „eredményként” kijön. Volt alkalmam több ízben asszisztensként dolgozni az akkor élő, talán mondhatom, hogy „number 1” karmesterrel, Lorin Maazellel. Ő például nemcsak híres volt arról, de be is vallotta, hogy akkor tud jól dolgozni, ha azt érzi, hogy őt utálják. És ezért egyébként mindent meg is tett! Ott például legfeljebb negatív kémiáról lehetett beszélni, de az eredményt mégis magáért beszélt. Esetünkben, bár a kollégák nincsenek most itt, hogy rá is bólintsanak, azt gondolom, hogy jó kémiáról beszélhetünk.

2

Fotó: arso.hu

 

 

T.K.R.: Vendégkarmesterként mi a legfontosabb feladat? Másképp kell a zenészekhez nyúlni, mint a „sajátokhoz”?

H.Zs.: Igen, egész máshogy kell! Kicsit sarkítva persze, azt mondhatom, hogy a vendég karmesternek az a dolga, hogy az első próba első 10, maximum 20 percében feltérképezze az adott együttest. Gyorsan átlássa, hogy mik azok a problémák, amelyek annyira alapvetőek, hogy a belenyúlás rövidtávon csak több bajt okozna, mivel ezeket egy hét alatt nem lehetne átállítani, és melyek azok a pontok, amelyekbe bele kell nyúlni, hiszen a nagy egész nyilvánvalóan jobb lesz tőle. Az állandó karmesternek, akinek a felelősségére van bízva az együttes folyamatos fejlődése, ellenben igenis ezeket az alapvető problémákat kell, hogy időről-időre „támadja”… Most, hogy ezt mind levezettem Önnek, azért jött egy önreflexió is: be kell valljam, hogy a mai próbán csak nem álltam meg és csak nem hagytam annyiban egy-egy dolgot. Bizony „beledumáltam” olyan alapvető hangképzési és egyéb kérdésekbe, amelyekbe, ahogy említettem a klasszikus vendég karmesternek nem illik.

T.K.R.: A műsor kérdését mindeddig elkerültük. A Farkas Ferenc Hangversenybérlet harmadik koncertjét, a Földöntúli történetek című estet fogja vezényelni. Már maga a név is sokat ígér, de mit várhat a közönség?

H.Zs.: Valóban beszédes lett a koncert címe, amely a műsorra tűzött művekre is utal. Mint tudva levő Haydn 43. (Esz-dúr) „Merkúr” szimfóniáját, Mozart 41. (C-dúr) „Jupiter” szimfóniáját és a kiváló finn zeneszerző, Rautavaara „A horizont felé” című, 2. csellóversenyét játssza majd az Alba Regia Szimfonikus Zenekar január 17-én, hétfőn a Vörösmarty Színházban. De hogy mire is számíthat a közönség? Vannak teóriák, amelyek azt mondják, hogy minden, ami rossz ma a zenében az Beethovennel indult, tehát nála „romlott el”. Beethovenig ugyanis minden zeneszerző, még akkor is hogyha nagyon emberi dolgokat írt, nagyon az embereknek írt, valahol mégis csak az Istennek és Istenről írt, az isteni rendet szem előtt tartva. Beethoven volt az aki azt mondta: „Nein, nein! Ich! Ich und Wir, aber nicht der Got!” („Nem, nem! Én! Én és mi, de nem az Isten!” németül – a szerk. –). Van ebben a teóriában némi igazság. A programban kettő olyan mű van, amely Beethoven előtt íródik, de a harmadik nem, hiszen a csellóverseny egy kortárs mű. Az mégis összeköti őket, hogy mind a három mű valamiféle isteni rendet tart szem előtt. A legeklatánsabb példa erre Mozart, akinek ez a szimfónia életművének csúcsa. Ez valami féle összegzés. Meggyőződésem, hogy nem igaz az, hogy Mozart ne érezte volna élete alkonyát, hiszen ez a mű a bécsi klasszikus stílus összes vívmányát felmutatja, de egyszersmind összegzi is azzal a bach-i polifóniával, amelyhez semmi sem fogható. Ez egy egészen elképesztő mű, amely utolsó tételének, utolsó 3-4 perce tulajdonképpen a zenetörténet mondhatni legnagyobb csúcsa. Haydn egészen más karakterű, ő egy tréfás ember, aki tökéletesen tisztában van az isteni renddel, de mindig megpróbál kibújni alóla. Aztán persze helyrehozza gyorsan, aztán megint kibújik alóla, de közben minden hang a helyén van. Rautavaara, ahogy már említettem, finn zeneszerző, aki tulajdonképpen a kortárs zene összes divatos „izmusával” szakít és azt mondja, hogy: „Áh, nem érdekelnek az izmusok! Olyan hangokat kell írni, amelyeket jó leírni, jó eljátszani és jó hallgatni is!” Azt feltételezem, hogy magában azt is hozzá tehette, hogy „…és még az Isten kedvére is tesz”. Így ér össze ez a három mű. Nagyon érdekes program, nagyon szép program. A Haydn szimfónia tele van izgalmakkal, tele van poénokkal és gegekkel. A kortárs zene gyönyörű és lelket simogató és a szakmánk Himalájája pedig a Mozart mű.

 

szöveg: Torma Kinga Regina

Videók