Ünnepi gálaest a magyar kultúra napján

Összművészeti gálaműsorral ünnepelte Székesfehérvár a magyar kultúra napját január 22-én. A kultúra helyi képviselői a komolyzene, a balett, a néptánc és a színművészet egy-egy szeletéből adtak ízelítőt a Vörösmarty Színházban. A gálaműsorban az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Beliczay Gyula Szerenád vonószenekarra Op 36. című művének I. és II. tételét játszotta, G. Horváth László hangversenymester vezetésével. A járványhelyzet miatt a rendezvényt a Fehérvár Televízióban és a város honlapjának élő közvetítésén keresztül követhette a közönség.

Székely és csángó néptánc, Beliczay Gyula Vonósszerenádja, balettetűdök és a Játék a kastélyban egy részlete voltak a gálaest műsorelemei, amelyekkel az előadóművészek a szín­ház külön­böző helyszíneire vitték magukkal a nézőket.

Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója a teátrum előcsarnokából köszöntötte a nézőket az est háziasszonyával, Váradi Eszter Sára színművésszel és Cser-Palkovics András polgármesterrel. Belépni a színházba – az ehhez kapcsolódó érzését fogalmazta meg a polgármester, ami sok ember vágyát jelenti ezekben az időkben: „Mindenki arra vágyik, hogy beléphessen a színházba. Hogy eljöhessünk egy előadásra, eljöhessünk egy koncertre, és a mindennapokban megélhessük azt, ami egy évvel ezelőtt még természetes volt. Talán most még inkább értékeljük azt, hogy ez a gála megvalósul – köszönet minden alkotónak, aki ebben részt vett! Ha nem is itt, a helyszínen, de minden fehérvári otthonban ott lehetnek azok a kulturális értékek, amik a magyar kultúra értékei, és amikre mi, székesfehérváriak különösen büszkék vagyunk”– mondta a színidirektor.

Szikora János igazgatóként még nem nyithatta ki ugyan a színház kapuit, de a műsor rendezőjeként igen – elsőként az Alba Regia Táncegyüttes tagjai léptek be, és a Csángók és székelyek című táncot mutatták be az előcsarnokban, Majoros Róbert művészeti vezetésével. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a galériáról szólaltatta meg Beliczay Gyula Szerenád vonószenekarra Op 36. című művének I. és II. tételét, a koncertmester G. Horváth László volt. A Székesfehérvári Balett Színház koreográfiáit a nézőtérre tervezte meg Egerházi Attila: az Amíg táncolunk… című összeállításban felhangzott Armstrongtól a What a Wonderful World és Ady Endre Őrizem a szemed című verse Latinovits Zoltán előadásában. A gálaest a színpadon folytatódott: Ballér Bianka, Gáspár Sándor, Juhász Illés és Sághy Tamás Molnár Ferenc Játék a kastélyban című komédiájából mutattak be egy részletet. A gála Kodály Zoltán Esti dalával ért végül Kiss Diána Magdolna tolmácsolásában.

Az ünnep tiszteletére szabadtéri kiállítást rendezett a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ. A Belvárosban – a Fő utcán, a Városház téren és a Liszt Ferenc utcában – egy héten át látható tárlat olyan művészeket mutat be Vörösmarty Mihálytól kezdve Ybl Miklóson át Pilinszky Jánosig, akik Székesfehérváron születtek, a városban diákoskodtak, tanítottak vagy itt folytatták alkotótevékenységüket. A kiállítás az intézmény közösségi oldalán is megtekinthető.

ÖKK, fotó: Simon Erika

 

 

Hírek

Videók