Testvértáborban játszottak muzsikusaink

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeiből – Burján Gabriella, Hartyáni Ágnes, Hartyáni Zsuzsanna és Sárkány Kata – alakult vonósnégyes adott koncertet július 13-án, kedden a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület testvértáborában, az agárdi Pákász Tanyán. A tábort állami gondozásban élő testvérek számára szervezi az egyesület, hogy közelebbről is megismerhessék egymást a családjukból máshová került gyerekek.

Művészeink számára a legnagyobb öröm, ha örömet okozhatnak – és ezeknek az árva gyerekeknek nagy boldogságot jelentett vonósnégyesünk koncertje. Sok gyermeknek ez volt az első találkozása az élőzenével, a klasszikus muzsikával, így nagy figyelemmel és nyitottsággal hallgatták a rövid hangversenyt, amelynek során betekintés nyerhettek a komolyzene világába, utána pedig közelebbről is megismerkedhettek a hangszerekkel.

 

 

Hírek

Videók