Bemutatjuk Tér-élmény II. koncertünk szólistáit

 

Tavalyi hatalmas sikerű évadnyitó hangversenye után augusztus 18-án ismét nagyszabású produkcióval várja a közönséget az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a kiváló koncerthelyszínnek bizonyult Bartók Béla téren. Az „Éljen a magyar!” címet kapott programban a magyar zene nagymesterei, Erkel és Kodály népszerű műveinek részletei csendülnek fel. Az est két művészvendége, Zemlényi Eszter (szoprán) és Rezsnyák Róbert (bariton) pályafutása egyaránt Székesfehérváron indult: immár a Magyar Állami Operaház magánénekeseiként térnek vissza a Királyok Városába, hogy egy sokáig emlékezetesnek ígérkező gálahangverseny főszereplői legyenek. Mai cikkünkben bemutatjuk Önöknek vendégeinket.

 

 

 

Zemlényi Eszter zenei tanulmányait a székesfehérvári Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte meg. 2013-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen mint oratórium- és dalénekművész, Halmai Katalin tanítványaként. 2016-tól Kertesi Ingrid az énekmestere. Számos elismerésben részesült, többek között megnyerte az I. Országos Gregor József Énekverseny Kodály Zoltán különdíját, 2016-ban Fischer Annie Előadó-művészeti Ösztöndíjas lett, különdíjat nyert a Nemzetközi Simándy József Énekversenyen és I. helyezést ért el a Petrovics Emil Énekversenyen. 2008-tól rendszeres fellépője a hazai opera- és oratórium előadásoknak. Koncertezett többek között a Budapesti Fesztiválzenekarral, az Orfeo Zenekarral, a MÁV Szimfonikus Zenekarral, a Concerto Budapesttel és a Mendelssohn Kamarazenekarral, de bemutatkozott a Budapesti Tavaszi Fesztiválon és az Eszterházi Vigasságokon is. A kortárs zene rendszeres művelője Magyarországon, emellett svédországi és erdélyi koncertkörutakon is népszerűsítette a magyar kortárs zenét. Az oratórium- és daléneklés mellett az opera és a daljáték műfajában is kipróbálta magát: Blonde (Szöktetés a szerájból), Pamina (A varázsfuvola), Nannetta (Falstaff), Mária Lujza (Háry János) és Bastienne (Bastien és Bastienne) után Damigellaként (Poppea megkoronázása) debütálhatott a Müpa Budapestben. A Magyar Állami Operaházban 2016 márciusában mutatkozott be Blonde szerepében. Ezer szállal kötődik Székesfehérvárhoz:gyökerei és családja mellett munkája is részben a Királyok városához köti: rendszeres városi felkérései mellett ő a Vox Mirabilis Kamarakórusnak állandó hangképzőtanára.

Augusztus 18-án a Tér-élmény koncerten Gara Mária (Háry János) és Melinda (Bánk bán) szerepeit ölti majd magára.

1

Zemlényi Eszter – Fotó: Wágner Csapó József

Zemlényi Eszter – Fotó: Wágner Csapó József[/caption]

 

Rezsnyák Róbert – Fotó: opera.hu

 

Rezsnyák Róbert 1976. Február 06. Székesfehérváron született, majd 1994-98 között a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola magánének szakán – szakmai tárgyasként tanult. Diplomáját 1998-2003 a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Magánének-művésztanár szakán szerezte, ahol tanára Keönch Boldizsár volt, amely után operaénekes diplomát szerzett, ahol vezető tanára Kovalik Balázs volt. Karrierje során részt vett számos neves művész kurzusán, többek között Marton Éva választott növendékeként saját kurzusain, Hamari Júliánál Stuttgartban, valamint Nicholas Clapton kurzusán  Oxfordban. A Magyar Állami Operaházban 2004 óta baritonista. Eddigi legkiemelkedőbb szerepeinek Rossini: La Cenerentola /Dandini/, Il barbiere di Sivigli /Figaro/, L’occasione fa il ladro /Parmenione/; Donizetti: L’elisir d’amore /Belcore/,
Il campanello /Enrico/; Puccini: La vie de Boheme /Marcello; Schanard/; Ránki György: Pomádé király új ruhája /Béni/ tartja.

A koronázó városba most Petúr bán, Bánk bán (Bánk bán), valamint Háry János szerepeiben tér vissza.

Videók