Romantikus Valentin-napi koncertet adott az Alba Regia Szimfonikus Zenekar február 14-én a Vörösmarty Színházban. Olyan kiváló szólistákat hallhatott a közönség mint Füredi Nikolett, Fehér Adrienn, Jónás Andrea, Kovács Áron, Rezsnyák Róbert és Szomor György. A rock-részleggel és vokalistákkal kiegészült együttest Ruff Tamás dirigálta.

 A szerelem hullámhosszán címmel hirdetett Valentin-napi hangversenyt az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Örökzöld slágerek, szerelmes dallamok, valamint könnyed-klasszikus remekművek színesítették a műsort.

Alba Regia Szimfonikus Zenekar

Szomor György Szécsi Pál klasszikusával, a Szeretni bolondulásig című dallal nyitotta meg az estét, majd izgalmas fordulatként Kovács Áron műsorvezetőként és szólistaként is bemutatkozott.

Szomor György

Kovács Áron

 

 

 

 

 

 

 

Az első részben Cserháti Zsuzsa, Kovács Kati és Máté Péter népszerű szerelmes dalai csendültek fel, majd nemzetközi vizekre eveztünk és többek között James Bond, Tom Jones és Barbra Streisand slágereit hallhatta a nagyérdemű.

Ruff Tamás igazgató is meglepetéssel készült, az első rész végén megköszönte Bodor Erikának, a Valentin-napi koncert elődjének megálmodójának, hogy elültette ezt a magot itt Székesfehérváron 2017-ben, amikor az Alba Regia Szimfonikus Zenekar egy vacsorával egybekötött Valentin-napi koncertet adott a Hotel Magyar Király-ban( ma már Mercure hotel). A nagy sikerre való tekintettel a következő évben is megrendezték
ezt a koncertet és megteremtették a hagyományt. Idén egy kicsit más formában, de felidéztük ezeket az estéket.

Ruff Tamás és Bodor Erika

 

Füredi Nikolett több nagyszerű szólót is énekelt az előadás során, de talán a legemlékezetesebb a Jégvarázs című mesefilmből ismert Legyen hó! főcímzenéje volt, mely kicsik és nagyok számára is egyaránt varázslatos volt.

Füredi Nikolett

 

Fehér Adrienn és Jónás Andrea már visszatérő művészként érkeztek a Vörösmarty Színházba, hiszen körülbelül 20 évvel ezelőtt együtt léptek színpadra az Álomlányok előadásban. Érdekesség, hogy mindkettőjük gyermeke ekkor született.

Fehér Adrienn

Jónás Andrea

 

 

 

 

 

 

 

Rezsnyák Róbert Máté Péter Ő című szerelmes dalával káprásztatta el a közönséget.

Rezsnyák Róbert

 

 

A szünetben egy-egy pohár pezsgővel és rózsával kedveskedett az ARSO stábja. Köszönjük mindenkinek, hogy eljött és együtt ünnepeltünk.