Prima-díjas az ARSO!

16. ALKALOMMAL ADTÁK ÁT A FEJÉR MEGYEI PRIMA DÍJAKAT

Tizenhatodik alkalommal adták át a Fejér megyei Prima Díjakat a Hotel Magyar Királyban. Az idei évben az egy-egymillió forinttal járó fődíjakat Spányi Antal püspök és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vehette át, valamint posztumusz elismerésben részesült Rockenbauerné Honfi Piroska (1966-2022), a Comenius Iskola alapítója.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete tizenhatodik alkalommal adta át a Fejér Megyei Prima Díjakat, az elismeréseket idén is olyan személyek, illetve intézmények vehették át, akik a saját területükön maradandót alkottak. A gálát Kovács Tibor, VOSZ Fejér Megyei elnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta, hogy a jó megoldásoknak, a közös sikernek és az összefogásnak feltétele az, hogy érteni és értékelni kell egymást. A díjazottakról szólva kiemelte, hogy olyan kiválóságokról van szó, akik életművükkel példaként szolgálnak. Kovács Tibor hozzátette, hogy a jó példa és az érték kiemelése a célja az évente megrendezésre kerülő Príma Gálának, a kiemelkedő teljesítményt nyújtók, a legjobbak elismerésének. Az elnök az „Év vállalkozója” díj kapcsán kiemelte, hogy a sikeres vállalkozások nagyon sok családnak adnak munkát és közösségformáló erejük van.

 

Az est résztvevői a hagyományoknak megfelelően dokumentumfilmet is láthattak a 2018 márciusában elhunyt Demján Sándor életéről. A Príma Díj megalapítása Demján Sándor érdeme, célja a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztése és a magyar sport felemelése. A XVI. Fejér Megyei Prima Gálán 3 fődíjat osztottak ki 1-1 millió forint értékben, de a jelöltek mindegyike nyertes lehetett, hiszen a VOSZ Fejér megyei szervezetének elnöksége úgy döntött, hogy a közönségdíj mellett egy különdíjat is átad.

 

forrás: www.szekesfehervar.hu, fotó: Simon Erika

Hírek

Videók