Itt a soha vissza nem térő lehetőség, hogy megtudjuk, mire gondolt a szerző… Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar 2023/24-es kortárs zenei évadának első interaktív koncertjén a magyar zeneszerzés három különböző generációjával ismerkedhet meg közönségünk. Madarász Iván (1949-), Fekete Gyula (1962-) és Bella Máté (1985-), mindhárman a budapesti Zeneakadémia oktatói, valamint a magyar és a nemzetközi kortárs zenei élet meghatározó alkotói.

Madarász Iván Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző szinte minden műfajban alkot. Legismertebbek színpadi művei, hangszeres szerzeményei közt megkülönböztetett hely illeti meg fuvolára írott darabjait. Október 14-én kortárs zenei műhelyünk közönsége igazi zenetörténeti jelentőségű pillanatokat élhet át, mivel Madarász erre a hangversenyre új piccoloversenyt komponált zenekarunknak, melynek szólistája Kanyó Dávid, a kortárs fuvola-és piccoloirodalom egyik legjelentősebb hazai előadója.

Fekete Gyula, a Zeneakadémia tanszékvezető tanára és rektorhelyettese már ismerős lehet a fehérvári közönségnek. Ez alkalommal Media vita című latin-magyar zenekari imádságát interpretálja az egyedi hangú Rajk Judit kontraalt.

Bella Máté vérbeli Y generációs zeneszerző. Azon kevesek közé tartozik, aki 35 éves kora alatt vált meghatározó személyévé a magyar zenei életnek. Kortárs kompozícióit jelentős nemzetközi együttesek mutatják be, könnyűzenei művei a hazai rádiók kedvencei, zenés színpadi darabjai az ország legfontosabb színházaiban szólalnak meg. Koncertünkön About Time című versenyművével ismerkedhet meg közönségünk Ilosfai Csenge, az ARSO koncertmesterének hegedűszólójával.

Az est házigazdája Dobri Dániel zeneszerző, az ARSO kortárs művészeti vezetője, aki ezúttal is kérdéseivel bombázza majd a komponistákat. Bíztatjuk közönségünket, hogy ők is járjanak el hasonlóan!

Műsor:

Madarász Iván: Piccolo-verseny (ŐSBEMUTATÓ)
Fekete Gyula: Media vita
Bella Máté: About Time

Vezényel: Cser Ádám

Helyszín: ARSO-székház (Szabadságharcos út 59.)

Jegyek: ITT