Nemzetközi versenyt nyert zenekarunk első harsonása

Január 28. és 31. között online rendezik meg Új-Zélandon azt a nemzetközi mélyrézfúvós fesztivált, amelynek keretein belül versenyt is hirdettek. A tenor harsonások versenyét Dobi János Mátyás, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar 1. harsonása nyerte.

A New Zealand International Brass Festival keretében első alkalommal rendezték meg azt a nemzetközi versenyt, ahol tubások, eufóniumusok és harsonások mérték össze tudásukat, ugyancsak online formában.

– A versenyre két felvételt kellett küldenünk, ezeket értékelte a nemzetközi, a tenor harsonások kategóriájában hatfős zsűri – mondta Dobi János Mátyás a versenyről. – A kötelező mű Henri Tomasi Concerto című harsonaversenye volt, a felvételen Souhei Yamagami kísért zongorán. Szabadon választott darabként egy amerikai zeneszerző, Brian Lynn Doolallynastics című szóló darabját adtam elő.

Dobi János Mátyás régóta játszik az Alba Regia Szimfonikus Zenekarban, két éve már közalkalmazotti státuszban. A zenekar hét évvel ezelőtti újjáalakulása óta megbízott szólamvezetőként volt jelen a zenekarban, másfél éve azonban egy sikeres próbajáték során véglegesen elnyerte ezt a pozíciót.

Gratulálunk a díjhoz!

Díjazottak, zsűri »

Hivatalos tájékoztató

PartiTúra Ifjúsági Hangversenysorozat 2020/2021

Videók