Január 20-án szombaton 19 órától az Alba Regia Szimfonikus Zenekar 2023/24-es kortárs zenei évadának harmadik -a magyar kultúra napjához kapcsolódó- interaktív koncertjén többek között három kortás magyar zeneszerző – Dobri Dániel, Bella Máté és Balogh Máté – műveit hallhatja a közönség. Az együttest Sándor Szabolcs, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera szakának zenei vezetője dirigálja.

Az évad harmadik Kérdezd a zeneszerzőt! koncertjén a zenés színház sokszínűségével ismerkedhet meg közönségünk. Rendhagyó hangversenyünkön Kéringer László énekművész, a kortárs és a barokk zene nemzetközileg is elismert előadója hangszereket utánoz majd és „énekbeszél” is nekünk, valamint megmutatja, hogy nincs nagy különbség egy kortárs musical, egy kamaraopera és egy barokk oratórium között. Az emberi hang határtalansága Antonio Caldara, Georg Friedrich Händel, Claudio Monteverdi, Balogh Máté, Bella Máté, Dobri Dániel, Dukay Barnabás és Sáry László kompozícióin, valamint Csokonai Vitéz Mihály, Vörösmarty Mihály és Nemes Nagy Ágnes versein keresztül jelenik meg. Az interaktív koncert során Dobri Dániel, az ARSO kortárs művészeti vezetője vitaindító kerekasztal-beszélgetésre hívja a közönséget Balogh Máté és Bella Máté zeneszerzőkkel együtt, ezúttal a kortárs zenés színház szerepével kapcsolatban. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar progresszív beavató hangversenye igazi ráhangolódás lehet Mozart: Szöktetés a szerájból című daljátékának januári székesfehérvári bemutatójára is!

 

Műsor:
G. F. Handel: Comfort Ye, Every Valley (ária a Messiásból)
Antonio Caldara: Vinto é lo sdegno barbaro e fiero (recitativo és ária a Szent István Oratóriumból)
Claudio Monteverdi: Laudate Dominum

Sáry László: Mirigy monológja (részlet Vörösmarty Mihály: Csongor és Tündéjéből)

Dukay Barnabás: Aludjatok… (monódia tenor hangra)

Dobri Dániel: Nárcisszusz (ária az Egy másik Róma c. kamaraoperából – Nemes Nagy Ágnes versére) – ősbemutató

Bella Máté: Júdás monológja (ária a Passióból) – ősbemutató

Balogh Máté: Lilla és a vitéz (Csokonai Vitéz Mihály versére) – ősbemutató

Közreműködik: Kéringer László énekművész
Vezényel: Sándor Szabolcs,a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera szakának zenei vezetője
Házigazda: Dobri Dániel zeneszerző, az ARSO kortárs művészeti vezetője

Dobri Dániel zeneszerző, az ARSO kortárs művészeti vezetője vezeti a kerekasztal beszélgetést Bella Mátéval és Balogh Mátéval. Tegyenek így bátran Önök is! Várunk mindenkit január 20-án 19 órakor az ARSO-székházba.

 Helyszín: ARSO-székház (Szabadságharcos út 59.)

jegyek: ITT