A 2023/24-es Ünnepi sorozat nyitókoncertjén zenetörténeti kuriózummal várja közönségét az Alba Regia Szimfonikus Zenekar: a Szent István-székesegyházban megrendezett hangverseny műsorában Luigi Cherubini c-moll Requiemje csendül fel.  Közreműködik az Alba Regia Vegyes Kar és az Ars Musica Kórus. 

 

 Az olasz származású, ám 1788-tól Párizsban élő, a francia császárság „hivatalos” zeneszerzőjének számító mester a bécsi klasszika nagy alakjai mellett ma érdemtelenül kevéssé ismert, pedig a maga korszakának igen jelentős, nagyhatású alkotóegyénisége volt. Erről tanúskodik ritkán hallható, 1816-ban készült Requiemje is, amelyet a témához méltóan emelkedett stílusban, a szövegábrázolás kifinomult készségével, hatalmas mesterségbeli tudással komponált meg a zeneszerző. A mű érdekessége, hogy – eltérően az oratórium- repertoár legtöbb nagy remekétől – Cherubini kizárólag kórust alkalmaz benne, nincsenek énekes szólisták: ez alkalommal az Alba Regia Vegyes Kar (karig. Kneifel Imre) és az Ars Musica Kórus (karig. Szabó Adrienn) tagsága csatlakozik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeihez.

Szabó Balázst, a zenekar művészeti tanácsadóját kérdeztük a műsor összeállításával kapcsolatban: “Cherubini művére két oknál fogva esett a választás: Magyarországon viszonylag ritkán hallható, illetve a szólamok nem túl nehezek, ennél fogva egy kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a fehérvári kórusok egyesítsék erőiket és együtt lépjenek fel a zenekarral. Nagyon fontos szempont, hogy az amatőr kórusok is szerepet kapjanak és színvonalas műveket adjanak elő. Ennek a kettős célnak ez a Requiem tökéletesen megfelel. Jó pár évvel ezelőtt már elhangzott a mű Fehérváron és akkor nagyon szép sikert aratott. Arra gondoltunk, hogy miért ne lehetne ezt megismételni.”   

Az Ünnepi sorozat első estjét – egyben a hagyományos Halottak napi hangversenyt – Pad Zoltán Liszt-díjas karnagy dirigálja. 

Az ünnepi hangversenysorozat első koncertje november 4-én 19:30-kor kezdődik a Szent István- székesegyházban. 

Műsor: 

Cherubini: c-moll Requiem 

 

Közreműködik:  

Alba Regia Vegyes Kar (karig. Kneifel Imre)   

Ars Musica Kórus (karig. Szabó Adrienn) 

vezényel: Pad Zoltán