Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulója elõtt tisztelegve a Harmonia Albensis sorozat második estjét a mester mûveinek szentelte az Alba Regia Szimfonikus Zenekar.

Az életmû egyik reprezentatív darabja, a Budavári Te Deum mellett ezúttal két ritkán hallható kompozíció csendült fel a bazilika falai között: a Nyári este és a Vértanúk sírján. Az énekszólókat Bakonyi Anikó, Megyesi Schwartz Lúcia, Balczó Péter és Cser Krisztián adta elõ, a kórusszólamokban az Alba Regia Vegyes Kar (Kneifel Imre), az Ars Musica Vegyes Kar (Szabó Adrienn), a Primavera Kórus (Horányi Ottilia) és a Vox Mirabilis Kamarakórus (Zemlényi Katica) tagságát egyesítõ összkart hallhattuk. Az est dirigense az olasz operarepertoár világhírû specialistája, a Három Tenor hangversenyeinek sok éven át állandó karmestere, Ács János volt.

A tanulóévek lezárása után, 1906-ban, az Adria partján készült, 1929-ben a világhírû olasz maestro, Arturo Toscanini felkérésére átdolgozott Nyári este a természetábrázolás impresszionista színekben gazdag remeke. Érdekes, hogy a revízió során micsoda önkritikával illette fiatalkori alkotását Kodály: „Idõnként, ha szemügyre vesszük végzett munkánkat, mindenkinél élesebben látjuk a hibát, gyengeséget. Érezzük: ez ma jobban sikerülne, csak lehetne még egyszer megcsinálni. Ha most sikerült volna helyreütnöm, amit feleannyi idõs koromban elhibáztam, azt egy nagy mesternek köszönném. Az õ példája és munkára szólító szava rázta fel újra bennem azt a felelõsségérzetet, azt az örök elégedetlenséget, amely szeretne mindent elölrõl kezdeni.” – írta az átdolgozott változat kispartitúrájának elõszavában. Embert próbáló feladat ezt a finom, szinte súlytalanul lebegõ muzsikát hitelesen és élményszerûen elõadni – Ács János azonban igazolta: nem véletlenül keresett vendége a világ legjelentõsebb operaházainak. Rendkívül koncentrált elõadást hallhattunk, lendületes tempókkal, remek fúvósszólókkal, pontosan megragadva a zene sajátos atmoszféráját.

Az est dirigense a Három Tenor koncertek sok éven át állandó karmestere, az olasz operarepertoár világhírû specialistája, Ács János volt

Az 1938-as Szent István-emlékév alkalmából Csitáry G. Emil székesfehérvári polgármester kórusmûvet rendelt Kodálytól, aki a felkérést elfogadva az Ének Szent István királyhoz címû, hat változatban is megkomponált darabjával ajándékozta meg a királyok városát. A népszerû kompozíciónak azonban létezik még egy, szökõévenként felcsendülõ verziója: az 1945 májusában befejezett Vértanúk sírján címû kantátában hosszú zenekari szakasz után vegyes kar szólaltatja meg a nemesen ívelõ melódiát. Végre Székesfehérvár közönsége is hallhatta a mûvet, ráadásul kiváló elõadásban: a háborús évek szenvedéseit láttató erõvel felidézõ elsõ rész után valóban fenséges emelkedettséggel hangzott fel a szent királyunkhoz fohászkodó himnusz. Régóta esedékes feltámasztása volt ez egy értékes, a Kodály-képet tovább árnyaló kompozíciónak, melyet joggal érezhetünk kicsit a magunkénak.

A Budavári Te Deum – Ács János szép, személyes hangú bevezetõje után – izgalmas és egyéni olvasatban szólalt meg. Az olasz opera katartikus világát idézte az interpretáció, mely a szöveg érzékletes kifejezésére, a zenei folyamat a nagy csúcspontok köré való hangsúlyozott elrendezésére épült. Mint minden autonóm olvasattal, úgy ezzel is vitába lehetett persze szállni: például a félelmetesen gyors tempók kapcsán, melyek idõnként a szétesés szélére sodorták a produkciót; vagy éppen dinamika már-már Puccinire emlékeztetõ szélsõségeit kifogásolandó. De: õszinte, szívbõl jövõ zenélés volt ez, mely nem volt ellentétes a mû üzenetével – csak nem oda helyezte a hangsúlyokat, ahová mások. Hatása mindazonáltal nem maradt el: a templomot teljesen megtöltõ közönség hatalmas vastapssal köszönte meg az emlékezetes koncertélményt a fellépõknek.

Szabó Balázs írása a Fejér Megyei Hírlap 2017. július 18. számában jelent meg.