Fantasztikus gálával zárult az idei évi Gregor József Országos Énekverseny

Az ARSO különdíját Veleczki Ramóna és Szabó Bence vehette át

 

Vasárnap délután zárult a VI. Országos Gregor József Énekverseny a Hermann László Zeneiskola és a Tálos Edit Alapítvány szervezésében, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A csaknem 90 fiatal részvételével rendezett megmérettetésen több kategóriadíjat és különdíjat is kiosztottak: a zsűri különdíját, azaz a Gregor József-díjat Tóth-Fejel Dániel József, Székesfehérvár város különdíját Lakatos Erzsébet kapta. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar két kiváló énekest, Veleczki Ramónát és Szabó Bencét tüntetett ki különdíjával.

 

 

1

Dobri Dániel kortárs művészeti vezető, valamint Veleczki Ramóna és Szabó Bence, az ARSO különdíjasai

 

 

A Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, valamint a Tálos Edit Alapítvány hatodik alkalommal hirdette meg idén az Országos Gregor József Énekversenyt magyar állampolgárságú és magyar nemzetiségű fiatal tehetséges énekesek számára. A megmérettetés célja a kezdetek óta változatlan: felkarolni a Gregor József által nagy lelkesedéssel támogatott fiatal generációt, és kiemelkedési lehetőséget teremteni a legjobbaknak. Idén 23 intézményből 89 nevezés érkezett az énekversenyre, mellyel méltó módon állítanak emléket a 2006-ban elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja számára.

A versenysorozat pénteken kezdődött és vasárnap délután zárult alapfokú művészeti iskolák, valamint zeneművészeti szakgimnáziumok magánének szakán tanulók részvételével. Ezen kívül jelentkezhettek olyan 16-26 év közötti fiatalok, akik jelenleg nem vesznek részt magánének képzésben, illetve olyan alapfokú művészeti iskolások is, akik november 26-ig betöltötték 23. életévüket. A diákok három kategóriában, korcsoportonkénti bontásban versengtek magyar népdalfeldolgozásokkal, XX. századi magyar dalokkal, barokk, klasszikus, romantikus dalokkal, áriákkal és szabadon választott művekkel készülhettek, melyeket a kiváló zsűri: dr. habil Halmai Katalin operaénekes, az LFZE tanára, Kertesi Ingrid Bartók-Pásztori, Liszt-díjas operaénekes, érdemes, kiváló művész, a LFZE adjunktusa, valamint Kovácsházi István Liszt-díjas operaénekes, a PTE Művészeti karának oktatója értékelt.

 

2

Veleczki Ramóna

 

 

Az eredményhirdetésen a kategória díjak mellett különdíjakat is kiosztottak, köztük az Alba Regia Szimfonikus Zenekar különdíját is, amelyet ebben az évben ketten, Veleczki Ramóna és Szabó Bence vehettek át Dobri Dániel kortárs művészeti vezetőnktől. A két tehetséges fiatallal közönségünk is találkozhat majd, ugyanis Ramóna és Bence számára az átadott okleveleik mellett szereplési lehetőséget is kínáltunk egy ARSO koncerten!

Mi már alig várjuk a közös munkát!

 

 

 

 

forrás: www.okkfehervar.hu

fotó: Simon Erika

Videók