ÉN VAGYOK / A Bartók Színház és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar estje

A BELÉPÉS INGYENES!
Helyszín
Bartók Kamaraszínház
Időpont
2022.10.02. 19:00 - 21:00

 

 

Szöveg:

Kodolányi János: Én vagyok című regénye, Ördögh Szilveszter Koponyák hegye című kisregénye, valamint Szakonyi Károly J. Ch. naplójából című novellafüzére alapján

 

Zene:

Johann Sebastian Bach művei (Igor Sztravinszkij átiratában), valamint Farkas Bence kompozíciói

 

Rendező: Csadi Zoltán

Dramaturg: Kiss Judit Ágnes

Zenei vezető: Dobri Dániel

 

Közreműködik:

Csadi Zoltán – színművész

Németh Irma – népi énekes

Kórus (műv. vez.: Kurucz Gergely)

valamint az Alba Regia Szimfonikus Zenekar

 

Vezényel: Ruff Tamás

 

Az oratorikus koncertszínházi előadás Jesuah bar Jószif életét mutatja be: így nevezi Kodolányi János Jézust az Én vagyok című történelmi regényében. Az egyedi hangulatú kortárs összművészeti produkcióban Csadi Zoltán, a Jesuah-t megszemélyesítő színész megeleveníti a Messiás csodatetteit, gyógyításait, tanításait, életútját és szolgálatát. A prózai szövegeket a zene egészíti ki, megjelenítve a szituációkat, az események hátterét, és kommentálva az elhangzó gondolatokat az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, valamint egy kamarakórus és Németh Irma énekes közreműködésével. Az énekesek és a kórus az archaikus népi és apokrif imádságokból – elsősorban az Erdélyi Zsuzsanna által gyűjtött Hegyet hágék, lőtőt lépék című kötetben található dalokból és Mária-énekekből – válogatott tételeket és újrakomponált imádságokat énekelnek. Az előadás számára új zenekari műveket komponált Farkas Bence zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés tanszékének óraadó oktatója. A fiatal muzsikus elsősorban film- és színházi zenék komponálásával foglalkozik, emellett számos nagyjátékfilm szimfonikus hangszerelését és zenei rendezését készítette el az utóbbi években.

A jelenetek között az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Igor Sztravinszkij átdolgozásában szólaltatja meg Johann Sebastian Bach Wohltemperiesrtes Klavier-sorozatának néhány prelúdiumát.

Az összekötő zenék és a népi imádságok alapján megkomponált imádságos dalok, a malaszttal teljes asszony örömét és a szenvedő anya vívódásait bemutató Mária-énekekből megszületett zenei betétek és szóló énekek folyamatos párbeszédet folytatnak az előadásban elhangzó prózarészletekkel.

A szakrális koncertszínházi előadást a Zene Világnapjának másnapján, október 2-án mutatják be Dunaújvárosban.

A belépés díjtalan.