Az otthon dallama – 18. Európai Dísznövény – és Kertművészeti Napok


Helyszín
Károlyi-kastélypark
Időpont
2022.06.03. 17:00 - 18:00 Jegy

A felújított fehérvárcsurgói Károlyi Kastélypark június 3-4-5-én 18. alkalommal ismét az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok helyszíne, amelynek külföldi díszvendégei Monaco mellett az EU-elnökséget betöltő Franciaország és Csehország lesznek. A kerti kiegészítők és bútorok, művészek és kézművesek, szakmai szövetségek, kertészeti iskolák standjai mellett tudományos szakmai előadásokra kerül sor, amelyek kiemelt témája a biológiai sokféleség védelme, valamint a klímaváltozás leküzdésének küzdelme a tájépítészet és a kertészet területén. A fesztivál fókuszpontjában idén az európai és magyar kertörökség áll, így az újonnan létrehozott Magy Kertörökség Alapítvány elnöke, Dr. Herczeg Ágnes is jelen lesz a rendszvényen. A botanikai séták nagyobb számban és különböző tematikák szerint indulnak, a gyermekprogramok pedig többek között a környezettudatosságra való nevelésre is összpontosítanak.

A nagy múltú fesztivál programsorozatát ezúttal is színesíti majd együttesünk.  Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar ebben az évben “Az otthon hangja” című mesébe szőtt szimfónia előadásával hívja és várja a gyermekeket és családjaikat Fehérvárcsurgóra.

A mesét írta és a műsort szerkesztette: Dobszay Péter

 

A műsorban elhangzik majd Bartók Béla: Román népi táncok és Pjotr Iljics Csajkovszkij: Vonósszerenád című művének részletei.

 

Bővebb információ, részletes műsor és belépődíjak a Károlyi József Alapítvány honlapján: https://www.karolyi.org.hu/18-europai-disznoveny-es-kertmuveszeti-napok-kiallitas_-vasar_-konferencia