Borlói Rudolf zeneszerzõ, tanár, karmester élete és munkássága (1927-2019)

Borlói Rudolf 1927. október 13-án második fiúként született egy katolikus polgári családba. Édesapja jogászember, édesanyja háztartásbeli volt. Már kisgyermekkorában rendkívüli vonzalmat mutatott a zene iránt. A zongora mágnesként hatott rá, sokszor éjfélig is gyakorolt, játszott, improvizált. A zenedarabok hallás utáni lejátszása természetes úton vezetett el a komponáláshoz. Már kisgyermekkorában is több zongora- és hegedûdarabot írt. Elsõ darabja (Primus) 7 éves kora körül született, amikor még nem tudott kottát írni, de kapott segítséget: a helyi kántor lejegyezte mûvét. 8-9 éves korában kezdett hegedût tanulni. Elemi iskoláit Békésen, középiskoláit Békésen, Nagyváradon és Németországban végezte. Középiskolás éveiben már zongoraetûdöket írt, amelyekkel saját technikáját is magas szintre fejlesztette. Tangóharmonikán is játszott. Sokszor szerepelt iskolai rendezvényeken, zenés esteken.

1947 õszén Budapestre jött és beiratkozott a Budai Zeneakadémia Egyesület Zeneiskolájába. Viski János a zeneszerzés fõtanszak növendékeinek évzáró hangversenyén figyelt fel rá, amint saját darabját játssza, s meghívta õt magához a Zeneakadémiára, ahova 1948-ban iratkozott be. Viski János és Szervánszky Endre voltak a zeneszerzés tanárai. De tanította többek között Ádám Jenõ, Bárdos Lajos, Járdányi Pál, Kodály Zoltán is. A zeneakadémiai évek alatt megélhetésérõl magának kellett gondoskodnia. Különbözõ mûvészegyüttesekben vállalt munkát: Vasas Szakszervezet, Telefongyár; korrepetitor volt a Madách Színháznál, vezényelt az Erkel Színházban és a Néphadsereg Színházban. Emellett házi-tanítóskodott és jazz-zongoristakent játszott szórakozóhelyeken. 1954-ben diplomázott a Zeneakadémián. Ezután Ceglédre, az Állami Zeneiskolába nevezték ki tanárnak. 13 évet töltött ott, szolfézst, zeneelméletet, zeneirodalmi ismereteket, zongorát és kamarazenét tanított. Az akkori igazgatótól szabad kezet kapott, így õ maga írta meg a tananyagot.

Egyedülálló eseménynek számított, hogy zeneiskolai bázison két-felvonásos vígoperát vitt színpadra. „A Nápolyi Kalmárok”-nak 1957-ben volt a bemutatója. Két évvel késõbb újabb operát írt, egy egyfelvonásos gyermekoperát „Az új iskolaigazgató” címmel. Ezt Budapesten, Székesfehérváron és Dunaújvárosban is bemutatták. 1967-ben kezdte meg igazgatói tevékenységét a székesfehérvári Állami Zeneiskolában. Irányítása alatt a Zeneiskola látványos fejlõdésnek indult. Fontos szerepet játszott Fejér megye zeneiskolai tagiskolai hálózatának kialakításában. Az iskolai Vonószenekar, Koncert-fúvószenekar és a Népzenei Együttes munkájának kiemelt figyelmet szentelt. A házi és megyei zenei versenyek mellett meghonosodott az 1978-tól háromévente megrendezett, rendkívüli szervezési munkát igénylõ Alba Regia Országos Kamarazenei Találkozó. Az ország legkiválóbb szakembereit, tanárait nyerte meg a zsûri elnökének és tagjainak. Tudatosan alakította a tantestület arculatát. Minimálisra csökkentette az utazó tanárok, óraadók létszámát. Iskolavezetõi filozófiája szerint, a zeneiskola tanárai többségének teljes állású, székesfehérvári lakosnak kell lenni. Az iskola által kinevelt, zenei pályára készülõ és végzett növendékeket pedig vissza kell hozni Fehérvárra. Ezen szándékát az ezredfordulóig az iskola késõbbi vezetõi továbbra is követendõ példának tartották. Így elérte, hogy zeneiskolai tanárképzõt, fõiskolát végzett diplomás tanárok tanítottak alsó- és középfokon, de néha felsõfokon is a székesfehérvári Állami Zeneiskolában. Ezzel a törekvésével egyben biztosította a város 1967-tõl 1978-ig általa vezetett Szimfonikus Zenekarának állandó tagságát, azt a zeneiskola fehérvári lakóhellyel rendelkezõ tanáraival stabilizálta. Borlói Rudolfnak köszönhetõ a zenekar fejlesztése úgy, hogy akár havonta is adhattak koncerteket. Számos mûvet dirigált a Szimfonikus Zenekar élén; fõleg barokk, klasszikus és romantikus mûveket adtak elõ. Közel másfél évtizeden át,1994-ig tanított zeneelméletet és szolfézst docensként a Pécsi Zenemûvészeti Fõiskolán. Ezt követõen is sokaknak segített a különbözõ zenei vizsgákra való felkészülésben.

Alkotómûvészi munkáját áttekintve megállapítható, hogy Borlói Rudolf szinte minden mûfajban komponált; jelentõs hatást tett rá Kodály és Bartók mûvészete. Misék, oratórium, két opera, szimfonikus zenekari mûvek, versenymûvek, kórusmûvek, táncjátékok, filmzenék, hangszeres mûvek, dalok, népzenei feldolgozások kerültek ki a keze alól. Nagy sikert aratott például a Cigányvirtus táncjáték és a Sej, veres az ég lefelé (1955) címû moldvai csángó dal feldolgozása. A zeneiskolás növendékek és a muzsikusok felkérésére számos zongora-, illetve más hangszeres darabot írt. Sok kamarazenei mûnek is õ az alkotója. Kiemelkedõ a Magyar Rapszódia (1953, zongorára és zenekarra), Vonós- és a Zenekari Szvit (1953), két zongoraverseny (1979, 1994), egy hegedûverseny, egy fuvolaverseny (1974), egy orgonaverseny (1987). Filmzenéket is komponált. Az 1960-as évektõl a Filmgyár sok zenét rendelt tõle. Írt szimfonikus jazzt és szólódarabokat is. Mintegy 70 zenei blokkot komponált. Nagyon sikeres volt a „Kockajáték” címû rövidfilmhez írt zenéje. Az 1964-ben a tokiói olimpiáról készített riportfilmben nagyrészt az õ zenéje szólalt meg. Sok dalt komponált: Weöres Sándor, Pilinszky János, Ady Endre, Tóth Árpád, Vörösmarty Mihály, Vasadi Péter költeményei mellett saját verseire is. A Pilinszky-dalok 1996-ban születtek meg. Kórusmûvei közül kiemelkedik a Missa Cantarella (1993) és a Csillagom, révészem (1997). Már említett két operája a Nápolyi Kalmárok (1957) és Az új iskolaigazgató (1959).

Vallásos tárgyú mûvei között szerepel több szakrális dal, valamint miséi: Missa Numerosa (ritmusos mise, 1973), Kvart Mise (1974) egynemû karra, orgonakísérettel, Patrokli Messe (zenekari- és orgonaváltozat, 1984), amelynek Németországban volt a bemutatója. Oratóriumai is jelentõs szerepet töltenek be gazdag életmûvében: az Alba Regia Oratórium (1972), a Magyar Te Deum (2000) és a Rekviem (2002), mely utóbbit Bobory Zoltán felkérésére, a Donnál elesett magyar katonák és a II. világháború valamennyi áldozatának emlékére alkotott. Szövegét és zenéjét egyaránt õ írta. Elsõ ízben 2003-ban, második alkalommal pedig 2017-ban, a szerzõ jelenlétében mutatták be Székesfehérváron, mindkétszer Medveczky Ádám vezényletével. A felsorolt legjelentõsebb mûveken túl számos más zenedarabot is komponált, melyek közül csak példaként említjük a fuvolatriót és a Fa Nándor tiszteletére írt Ferdinandus címû zongoramûvét. Székesfehérváron több alkalommal bemutatták az iskola tanárai vonós Kvartettjét és zongorás Kvintettjét.

Borlói Rudolf Rekviemje Medveczky Ádámmal és Zenekarunkkal a Bazilikában, 2017-ben fotó: Simon Erika

Mint zeneszerzõ, szinte élete végéig aktív maradt. Bizonyítják ezt az utóbbi években írt szecessziós szonáták és a következõ idézet is: „Borlói Rudolf életének utolsó éveiben is szeretettel gondolt egykori székesfehérvári éveire, a gyerekekre, a tanításra, a zenélésre. Hálás szívvel gondolunk rá, és nem feledkezünk meg a sok-sok meghitt, vidám pillanatról, a zeneovis mesebemutatókról, koncertekrõl. Neki köszönhetjük, hogy sok kis zeneóvodás és zeneiskolai zongora szakos növendék együtt muzsikálta az általa komponált dallamokat, kíséreteket.” (A Tálos Edit Alapítvány vezetõje, Bergerné Szõnyi Anna gondolatait idézve.)

Igazi mûvészemberként minden iránt nyitott volt, minden érdekelte, kereste az Igazságot. Írt verseket, tanulmányokat. 1997-ben elõadást tartott a Magyar néplélek tükrözõdése a magyar zenében címmel. 1998-ban felkérték egy Himnusz tanulmány megírására, amelyet magas színvonalon el is készített. Számos kitüntetése közül itt csak a következõket említjük: Népek Barátsága Liga Ezüst fokozata (1972), Alba Regia Emlékérem (1973), Pro Urbe Székesfehérvár (1986), Kiváló Munkáért kitüntetés (1987), Fejér megye Díszpolgára cím elnyerése (1996).

Amíg egészsége engedte, sportos életet élt, szeretett úszni, kirándulni, kerékpározni. A zene iránti elkötelezettsége mellett is kisgyermekkora óta utolsó napjaiig elkísérte a technika iránti lelkesedése és az e téren is megmutatkozó adottságai: fantáziája, invenciózussága, kreativitása. Mindeközben megmaradt szeretõ szívû családfõnek, jó testvérnek, hûséges rokonnak és barátnak, határozott, de egyben emberséges vezetõnek, kollegának, példát mutató tanárnak. De sokat megõrizve gyermekkori önmagából, megmaradt ábrándos, kedves, idõnként tréfálkozó, néha önfeledten nevetõ, szeretnivaló embernek is.

Búcsúzunk egy igaz nagy magyar embertõl, akinek egész élete, egyénisége, tudása, munkabírása, kitartása, zenei munkássága, zeneszeretete követendõ példa mindenki számára. Büszkék vagyunk arra, hogy pályatársai, kollégái és barátai lehettünk.

Nyugodjon békében!