Az orgona dicsérete

A mintegy két évtizedes hagyománnyal bíró Harmonia Albensis sorozat második koncertjének programjában a budapesti Szent István-bazilika orgonaművésze, Virágh András Gábor az orgona-irodalom remekműveit szólaltatta meg a székesfehérvári evangélikus templom nagyszerű hangszerén.

A Harmonia Albensis sorozatában hagyományosan minden évben szerepel egy orgonakoncert. Idén ennek helyszíne volt újdonság, a székesfehérvári evangélikus templom először volt házigazdája a Harmonia Albensis hangversenyének. A két évvel ezelőtt felavatott orgona a jelenlegi legjobb a városban, így a zenekedvelők emlékezetes élménnyel gazdagodhattak az eseményen.

A „Laudes organi – Az orgona dicsérete” mottójú orgonaest főszereplője Virágh András Gábor Erkel-díjas zeneszerző-orgonaművész volt, aki Mendelssohn, Bach, Liszt és Franck művei mellett egy rövid saját kompozícióját is megszólaltatta. Az emlékezetes hangversenyt – amelynek során a nagyközönség is megismerhette az orgona szép hangzását – a művész az ismert Luther-korál, az „Erős vár a mi Istenünk” dallamát alapul vevő mesteri rögtönzéssel csendítette ki.

Virágh András Gábor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanársegédje, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete elnökségi tagja, Studio5 zeneszerző csoport alapító tagja. Eddigi szakmai tevékenységét két hazai orgona-, valamint három hazai, illetve három nemzetközi zeneszerzés versenygyőzelem fémjelzi, amelyek közül kiemelkedik a 2006-ban, Los Angelesben kiírt nemzetközi zeneszerző pályázaton elért I. helyezése, ahol a zsűri további díjakat nem adott ki. 2011-ben Junior Prima Díjjal ismerték el tevékenységét. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2013-ban diplomázott zeneszerzés szakon Fekete Gyula osztályában, ugyanebben az évben az Aurora Musis Amica alapítvány, valamint a Magyar Művészeti Akadémia zeneszerzői díját vehette át, 2017-ben Erkel-díjjal tüntették ki. 2020-ban az Év komolyzenei műve kitüntetésben részesült Gregorian notes című brácsára és orgonára írott kompozíciójával. Virágh András Gábor kompozícióit a németországi Ostinato Musikverlag, a norvégiai Norsk Musikforlag, a svájci Editions BIM Kontrapunkt Music Publisher (Budapest) és az EMB (Editio Musica Budapest) jelenteti meg. Orgonaművészként Európa számos országában, illetve a tengerentúlon is fellépett, műveit pedig számos hazai és külföldi együttes szólaltatja meg.

Hírek

Videók