A Harmonico ConCento énekegyüttes nagysikerû hangversenyével véget ért az idei Harmonia Albensis-sorozat.
Telt ház várta a Szent Imre-templomban az Olaszországból érkezett kamarakórust és karnagyát, Pier Paolo Scattolint. Az érdeklõdés nyilván szólt a kórus itáliai voltának, hiszen az olasz énekes fogalmához elválaszthatatlanul kapcsolódik a bel canto, a szép ének varázslatos kifejezés: különleges élményt vár az ember, ha e tájról érkezett mûvészek koncertjére vált belépõt. Más oldalról bizonyára többeknek is eszébe jutott, hogy vendégeink Székesfehérvár testvérvárosából jöttek, az igencsak aktív mûvészi kapcsolatok újabb, örömteli megerõsítéseként. Végül a választékosabb ízlésû zenebarátok érdeklõdését joggal kelthette fel a mûsor, mely egy sor kompozíciót kínált a centói Cappella Musicale di San Biagio egyházzenei repertoárjából.
Az itáliai kórus a majdnem másfél órás mûsort a fáradtság minden jele nélkül énekelte végig
A több mint 425 éve folyamatosan tevékenykedõ Cappella nagy értékû zenei gyûjteménnyel büszkélkedhet: zenetörténetét az egymást követõen ott tevékenykedõ egyházzenészek hosszú sora írta és írja tovább. E sajátos, az 1500-as évektõl napjainkig bõvülõ repertoárból Guarioni, Coma, Perti és Riccieri mûvei a régi zenét, Piombini, a karnagy Scattolin és az egyik kórustag, Andrea Bianchi darabjai a kortárs gyakorlatot képviselték. Mint azt az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója, ifj. Major István alapos konferanszából megtudtuk, e zeneszerzõk mindegyike rövidebb-hosszabb ideig kötõdött Centóhoz, illetve annak Szent Balázsról elnevezett székesegyházához. Egyetlen kivétel akadt, mégpedig a legismertebb komponista, az 1661-1756 között élt Giacomo Antonio Perti: e kiváló mester tevékenysége elsõsorban a közeli Bolognához köthetõ – de a centói templom egyházjogilag a bolognai érsekséghez tartozik.
Tanulságos élmény volt megismerni ezt a gazdag zenei hagyományt, még ha a felcsendült zenemûvek között akadtak kevésbé magukkal ragadóak is. Hiszen Itáliában az úgymond ?átlagos? 17-18. századi kismesterek is a zeneszerzõi iskolázottság igen magas fokán álltak (hasonlóan a festõkhöz), ha nem is érték el egy Monteverdi vagy egy Vivaldi színvonalát. A szépen ívelõ és kifejezõ dallamvonal, a harmóniakezelés világossága, végül az énekhang tökéletes kezelése ezzel együtt mindegyiküknél ?alap?, s meggyõzõdhettünk róla: mai utódaik sem maradnak el tõlük. (A koncerten hallott legizgalmasabb, legváltozatosabb zenét mindazonáltal – nyilván nem véletlenül – Perti írta.) Hallhattunk gregorián feldolgozást, vagy éppen a 18. században gyakori ?pastorale? stílusban megalkotott misetételt, igényes, reprezentatív motettát egyaránt.
Pier Paolo Scattolin karnagy vezényelt Fotó: Molnár Artúr
Az elõadás nem cáfolt rá várakozásainkra: a nyolctagú kamarakórus (minden szólamban két-két énekessel) pompás ?vocékat? vonultatott fel (különösen a mennydörgõ hangú basszista keltett figyelmet), s a majdnem másfél órás mûsort kiváló diszpozícióban, a fáradság minden jele nélkül énekelték végig. Szintén ?molto italiano? jelleget adott produkciójuknak, hogy a kifejezés maximuma olykor nem találkozott a kivitelezés aprólékos gondosságával: egy-egy félreintonált hang, egy-egy hanyagabb belépés be-becsúszott az elõadásba. A produkció fontos szereplõje volt még Michele Vannelli orgonamûvész, a bolognai San Petronio katedrális neves karnagya: rendkívül lendületes, életteli, ugyanakkor a stílust értõ és muzikális kísérõnek bizonyult, aki szintén nem csinált nagy gondot néhány elnagyoltabb frázisból.
Egészében véve rendkívül élvezetes és érdekes hangversenyt hallhattunk a Harmonia Albensis zárásaként. A közönség lelkes vastapsát egy rövid Perti-mûrészlettel köszönték meg a mûvészek.
A cikk a Fejér Megyei Hírlap 2017. július 31. számában is megjelent.
szerzõ: Szabó Balázs, fotó: Molnár Artúr, forrás: www.feol.hu
