A hangszerek királynője: szimfonikus koncert a tévében

Rákász Gergely orgonaművész és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar közös koncertje, amely a PartiTúra ifjúsági hangversenysorozat novemberi koncertje volt, a koronavírus-járvány miatt nem valósulhatott meg közönség előtt. A különleges, az orgonát a középpontba állító hangversenyt rögzítették: december 10-én, csütörtökön 11.30-kor látható a Fehérvár Televízióban és online is.

Ha az orgonára gondolunk, akkor elsősorban a templomi zene és a barokk jut eszünkbe. Tiszteletet parancsoló, impozáns méretei, zenekarral vetekedő, nagy teret betöltő hangzása folytán joggal vívta ki „a hangszerek királynője” címet. Ám ez a különleges hangszer nem könnyen tárja fel titkait. A templomokban külsőre csak néhány fényes sípot csodálhatunk meg, az egész úgy néz ki, mint egy ékszerdoboz – és legtöbbször a hangszert működésbe hozó orgonajátékost nem is látjuk. A hangszerek királynője című koncerten az ékszerdobozt ugyan nem tudják felnyitni, de Rákász Gergely orgonaművész mindent megmutat hangszere, a fantasztikus, modern elektromos orgona tulajdonságairól és a különböző játékmódokról.

„Különleges élmény hallani, hogy az orgona milyen színesen tudja helyettesíteni vagy éppen kiegészíteni a nagyzenekari szimfonikus hangzást” – mondja Sándor Szabolcs karmester a koncertről, amelyen nagyzenekarra írt művek hangzanak el. Vannak benne olyan részek, amelyeket az orgona kezd el, majd ugyanazt a részt a zenekar is eljátssza. A hangverseny szólistája bemutatja, milyen nagyszerűen veszi fel a versenyt a zenekarral ez a grandiózus hangszer.

A koncert az elektromos orgonát megszólaltató orgonaművésznek, Rákász Gergelynek is kihívás, hiszen világéletében szólistaként játszott, így nem szokott hozzá, hogy játéka közben másra, másokra is figyelnie kelljen – ezt különösen izgalmasnak tartotta a próbák során. A művész nemcsak szólistája a koncertnek, hanem a műsor egyik szerkesztője is.

„Tematikai íve van a hangversenynek: nemcsak szép műveket állítottunk egymás után, hanem Trianon századik évfordulójára is emlékezünk” – mondja a műsorról a népszerű orgonista. „Ezt a fájdalmat én egész évben úgy dolgoztam fel, hogy idén minden koncertemen volt egy kis Trianon-megemlékezés – a művek szinergiája adta ki az érzést. Ez a mostani koncerten is így lesz: száz éve mutatták be Gustav Holst A bolygók című szvitjét – annak Mars tételével, a háború hozójával kezdünk, a százéves évfordulóra emlékezve. Ezt Kodály követi, az Epigrammákat játszom orgonán, majd Beethoven Sors szimfóniájával folytatjuk, hiszen az európai kultúrtörténet titánja éppen kétszázötven éve született. Ezután Bartók Román népi táncainak segítségével arról gondolkodunk, sorsszerű-e az ember élete, végül pedig Mozart Jupiter szimfóniájának negyedik tételével zárunk.”

A koncertet november 23-án rögzítették az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában, és első alkalommal december 10-én, csütörtökön 11.30-kor látható a Fehérvár Televízióban. Az adás online is elérhető: www.fehervartv.hu/elo_adas

Hírek

Videók