A fenti mondat rendes körülmények között nem lenne több szikár ténymegállapításnál. Az utóbbi hónapok eseményei azonban példátlan módon zökkentették ki életünket a normál kerékvágásból: ennek fényében a Vörösmarty Színházban hosszú hónapok után megrendezett első hangverseny bízvást számított ünnepi eseménynek.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a bécsi klasszikusok remekműveiből álló programmal lépett pódiumra: az első részben Mozart Don Giovanni című operájának nyitánya és G-dúr hegedűversenye, a másodikban Beethoven 7. (A-dúr) szimfóniája csendült fel. A versenymű szólóját a Virtuózok tehetségkutató műsorban feltűnt ifjú hegedűs, Gertler Teo játszotta, az est dirigense a zenekar egykori vezető karmestere, Dubóczky Gergely volt.

A második hullámához érkező koronavírus-járvány aggasztóan emelkedő esetszámai érthető módon óvatosságra intették a zenebarátokat: a megszokottól eltérően a széksorok ezúttal nem teltek meg, mintegy háromnegyed ház fogadta a művészeket. Mindazonáltal jó volt újra látni a Filharmónia-bérlet törzsközönségét: az élő zene hallgatásának vágya szerencsére sokakban legyőzte az aggodalmakat. A koncert szervezői gondosan ügyeltek a biztonsági előírások betartására: az előcsarnokban lebonyolított testhőmérséklet-mérés és kézfertőtlenítés után szigorúan maszkban foglalhattuk el helyünket a nézőtéren.
Nagy érdeklődéssel vártam, hogy a zenekar milyen formában lép színpadra ekkora kihagyás után, hiszen fél év telt el a legutóbbi, színházban rendezett szimfonikus hangversenyük óta. Az első részre még rá is nyomta a bélyegét az akusztikai viszonyokkal való újraismerkedés, az együtt játék zárt térben való újbóli megtapasztalása. Mozart finoman csiszolt muzsikája sajnos kíméletlenül leleplez minden bizonytalanságot: mind a nyitányban, mind a versenymű kíséretében felfedezhettük az összjáték és az intonáció apróbb megbillenéseit. A hegedűverseny előadása másfelől zavartalanul szép élményt nyújtott a kivételes szólistateljesítmény miatt: a kedvelt televíziós műsor felfedezettjei között ritkaságszámba megy a Gertler Teóhoz hasonlóan kiegyensúlyozott, egyértelmű, „igazi” tehetség. A tizenkét esztendős fiatalember korát meghazudtoló érettséggel és önbizalommal szólaltatta meg Mozart fiatalkori remekét. Interpretációjáról csak felsőfokon nyilatkozhatunk: gyönyörű hang, stílusos formálás, feltűnően fejlett vonókezelés jellemezte játékát, emellett valami mélyről fakadó finomság és érzékenység, melyben ott rejlett egy későbbi elsőrangú Mozart-előadó határozott ígérete.