A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

December első napján Dobszay Péter művészeti vezetőnk és Dobri Dániel kortárs művészeti vezetőnk, rezidens zeneszerzőnk Artisjus-díjban részesült! A szerzői egyesület olyan előadóművészeket díjaz, akik rendszeresen tűznek műsorukra kortárs magyar műveket, valamint olyan pedagógusokat ismer el a díjjal, akik kiemelkedően fontos munkát végeznek a zene és az irodalom oktatásában.

A szerzők egyesülete azzal a céllal alapította a díjat, hogy köszönetet mondjon a kortárs zene elkötelezett terjesztőinek. Nélkülük aligha születhetnének ma is új zenék, és aligha ismerhetné meg ezeket a közönség. 2022-től a kortárs magyar irodalom terjesztésének kiemelkedő képviselőit is díjazza az egyesület. A díjak pénzjutalommal járó szakmai elismerések, odaítélésükről a szervezet szerzőkből és zeneműkiadókból álló testületei döntenek. Az Artisjus Előadóművészi Díjban azok az előadók részesülnek, akik művészeti tevékenységük során előtérbe helyezik a kortárs magyar műveket, és küldetésüknek érzik, hogy minél szélesebb közönséghez juttassák el ezeket.

Dobszay Péter: karmester és orgonaművész. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és vezető karmestere, valamint a Szegedi Nemzeti Színház zeneigazgatója. Számos opera- és balettelőadást vezényelt, a legtöbb hazai szimfonikus zenekarral dolgozott. Karmesterként Ázsiában és Európában, orgonaművészként pedig több európai és közel-keleti országban lépett fel. Junior Prima díjas.

Dobri Dániel: zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs művészeti vezetője. Munkássága a zenekari és kamaradaraboktól az opera, balett, színház és kórusművek világáig terjed. Műveit hazai és nemzetközi együttesek mutatják be. Díjai között szerepel az Artisjus-díj, az UMZF III. díja, az Istvánffy Benedek-díj és a washingtoni Art Music Society elismerése.

Gratulálunk!

Dobri Dániel laudációja

Artisjus Előadóművészi díja átadása alkalmából

     Díjunk új korában ezt az elismerést egyszer lehet kiérdemelni. Ám aki most kapja, már 2023-ban Artisjus Junior díjban részesült. Dobri Dániel akkor ifjú zeneszerzőként nyert felfedezést. S miképp kerülhet most az előadóművészek közé? Úgy, hogy az előadók „a kortárs magyar zene közönséghez juttatásáért” érdemlik ki e jutalmat. Dobri Dániel pedig nagy számban és nagy hatékonysággal juttat kortárs magyar zenét a közönséghez. Akár zenetanárinak is nevezhetnénk a neki szánt díjat, mivel a hangversenyeken, amelyeken Székesfehérváron és Fejér vármegyében előadatja a műveket, beszélget a szerzőkkel, vagy beavató szavakat mond a felhangzó alkotásokhoz. S nemcsak vájtfülű kortárszene-kedvelők igényes, de kisszámú csoportjának, hanem színháznyi teltházas hangversenyeken diákoknak, sőt gyerekeknek is! Ki tudja hányukat ragadja a mai zene bűvkörébe? Figyelem: fertőz, mételyez!

     Kérjük, fel ne hagyjon vele!

    

Hollós Máté

Elhangzott az Artisjus Színháztermében 2025. december 1-én

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás