Székesfehérváron Nirvana ennyire jól még sohasem szólt

Véletlen lenyomtam a klaviatúrán: wow. Az angolban, de a magyar csetnyelvben is ez annyit tesz: „hûha”. Izgatott, lelkendezõ örömkiáltás. Ez szakad ki az emberbõl, ha meghallja Hérics Csenge és Mády-Szabó Eszter csellójátékát.

Járókelõk lehajtott fejjel a dolguk után. Szerelmespár egymás kezét szorítva. Egy kisfiú, juj, éppen most fagyizta le a matrózos trikóját, anyukája már szalad is utána. A könyvesbódé eladója. A sarki fûszeres, aki pénzt váltani indul a szomszéd újságoshoz. A világhálón százezres megosztással és kedveléssel éljenzett videókban látni csak olyat, amit ezen a nyáron két fiatal csellista leányzó mûvel vissza-visszatérve Székesfehérvár belvárosába. Nem mindennapos eset, hogy spontán kamarakoncert helyszínné avanzsál a patinás Fõ utca.

– Olyan sikeres volt már az elsõ alkalom, hogy nem is akarunk máshová menni – mondták a lányok a debütáló fehérvári utcazenélésükre emlékezvén. Sokszor játszanak az Alba Regia szimfonikusok közt, Csenge ráadásul fehérvári, így kézenfekvõ volt, hogy itt kezdjék el a közös muzsikálást.

Hetente átlagban kétszer ülnek össze egy belvárosi padon, egyhuzamban akár 4–5 órát is játszanak. Hangolni azért meg-megállnak, ha az idõjárás miatt „elmennek” a húrok.

– Számunkra ez örömzene is, pénzszerzési és gyakorlási lehetõség is – sorolta Csenge. – Általában koncerttermekben játszunk, versenyszituációkhoz, vizsgákhoz vagyunk szokva – egészítette ki Eszter. – Az utcazenélés teljesen más. Sokszor sokkal nagyobb sikert tapasztalok itt, mint egy komolyzenei elõadáson. Szerintem ez azért van, mert az utcán kicsit kizökkentjük az embereket. Hirtelen megállnak elõttünk, mert valami újszerût látnak, hallanak – folytatta. – Más jellegû közönséggel találkozunk itt, mint egy komolyzenei koncerten. Nagyon izgalmas tapasztalat, sokat lehet belõle tanulni – fûzte tovább. A cselló ritka hangszere az utcáknak, talán ez is okozza, hogy ilyen sokan és sokáig fülelik õket, ha hangszerhez nyúlnak. Kedd délután – ott voltunk mi is –, ahogy felemelték a vonóikat, szinte máris kisebb tömeg, körülbelül 50 ember állta õket körbe. Egy forró hétköznap délután, spontán. Mindig jöttek a távozók helyére.

– Olyan, hogy nem állítunk meg egy kisebb közönséget, még nem történt – avatott be Csenge.

Újabban – megjött az alkotókedv – már saját átiratokat is játszanak. Fõként ?lmzenéket. – Egyelõre lassabbakat választottam, mert azok alatt ki lehet pihenni a zúzósabb számokat – ecsetelte Eszter.

Jellemzõen inkább poposabb dalokat nyomnak, komolyzenét csak elvétve, bár azért egy Sosztakovics-prelûd be-becsúszik, s gyakran kérnek tõlük Vivaldit a nézõk. Mi nagyon bírtuk a Smells Like Teen Spirit címû Nirvana-szám csellósított változatát, a közönség állandó kedvence pedig egy Michael Jackson által híressé tett nóta, a Smooth Criminal.

– Ez nekünk is változatosság, felüdülés, mert egész nap komolyzenével foglalkozunk – fûzték tovább a szót a lányok, majd arról is értõen beszéltek, hogy komolyzenét hallgatni nagyobb ?gyelem kell, arra jobban rá kell hangolódnia a közönségnek. Erre vannak a koncerttermekben megrendezett elõadások. Csábítottak…

Csenge elmondta még, hogy bár nyári kikapcsolódásként, örömzenélésként indult számukra ez az egész, de a heves visszajelzések miatt kacérkodnak a gondolattal, hogy valamiképpen továbbvigyék újdonat cselló duettjüket.

 forrás: www.feol.hu Majer Tamás írása, fotó: Koppán Viktor Dávid