Zenéről, operáról, nőiségről és, persze az Újévi koncertről

Boross Csilla operaénekesnő Fehérvárról indulva hódította meg hangjával a világ számos operaszínpadát: Washingtontól Melbourneig nyerte már el fantasztikus hangjával a zenebarátok és a szakma elismerését. A világhír ellenére sosem feledkezik meg gyökereiről, sőt ma is különleges megtiszteltetésnek nevezte, hogy az új évet az Alba Regia Szimfonikus Zenekar felkérésére Székesfehérvár színpadán, igazi zeneértő és érző közönséggel kezdheti el. 2022 első estéje előtt az Újévi koncertről, zenéről, operáról, az elmúlt két évről és a nőiségről beszélgettünk a művésznővel.

A székesfehérvári zenebarátoknak nem kell bemutatni a város szülöttét, a nemzetközileg is ünnepelt operaénekesnőt, Boross Csillát, aki számos alkalommal állt már színpadra az Alba Regia Szimfonikus Zenekarral. Sajnos a legutóbbi, 2020. novemberére tervezett közös produkció elmaradt, talán éppen ezért is várták már a művészek a közös munkát és következő koncertet.

Torma Kinga Regina (ARSO): Felsorolni is hosszú lenne azoknak csak a nevét is azoknak az országoknak, ahol már művészként megfordultál. Az év utolsó előtti napján is Brnoban lépsz még színpadra a Nabuccoban. Az új év első napján azonban már szülővárosodban énekelsz az ARSO vendégeként, ami azt gondolom különösen kedves, plusz jelentéstartalommal bír: vissza a gyökerekhez.

Boross Csilla: Nagyon érdekes, amit mondasz, de egy pillanatra visszalépnék még Brnoba, hiszen az is egy kezdet nekem. Ott indult el igazán az operaénekesi karrierem. Hiába voltam már a Magyar Állami Operaházban stúdiós és énekeltem szerepeket, mégis az a döntés, hogy leszerződtem Brnoba hozta meg a nemzetközi karriersikereket. Ott tanultam meg az egész repertoáromat, ott voltam megtisztelve, ott voltam, mint egy kis mag tápanyaggal gazdag földbe ültetve. És akkor ezekkel az érzésekkel Brnoban zárom az évet december 30-án és kezdem meg majd 2022-t szülővárosomban, ahonnan az egész életem indult. Itt tanultam zongorázni Lengyel Viktorné Klári nénitől, akinek a legtöbbet köszönhetek. Na ő volt az alfa, az egész életemet végigkísérte, néhány évvel ezelőtti elhunytáig. Képét a mai napig az asztalomon őrzöm és nem múlik el nap, hogy ne gondolnék rá és ne köszönném meg azt a sok jót, amit tőle kaptam.

T.K.R.: Mit jelent Fehérváron énekelni? Milyen érzésekkel térsz haza?

B.Cs.: Mindig csodálatos! Az embernek egy otthona van, persze ez akár változhatott is volna. De nekem ez a fészkem, olyan tisztelettel és szeretettel hívnak vissza, ami számomra példa nélküli. Mindig nagy boldogság visszajönni.

T.K.R.: Mindig szívesen látott, kedves ismerős vagy a zenekarnál is. Hogy emlékszel vissza az eddigi közös munkákra?

B.Cs.: Nem tudnék kiemelni egy koncertet. Számomra a legnagyobb élmények a templom koncertekhez fűződnek, mert az valahogy mindig más. Egy színházteremben fellépni egy operaénekesnek, attól függetlenül, hogy más az akusztika, nagyon hasonlít az operához. A templom szentélyében mindig egy csoda születik. Legtöbbször kórussal együtt léptünk fel és fantasztikus műveket énekeltünk… de a közönség is más lélekkel, áhítattal készül ezekre az alkalmakra. Ezek a koncertek remélem nem csak nekem nyújtottak ekkora élményt, hanem a közönségünk is kedves emlékeket őriz róluk.

T.K.R.: Először dolgozol Dobszay Péterrel, már folynak a próbák. Hogy alakul a közös munka?

B.Cs.: Nagyon régóta figyelem Péter munkásságát! Egy rendkívül szimpatikus, finom, tiszta lelkű embernek ismertem meg, amely a mai világban nagyon ritka kincs. A feleségével, Dobszay-Meskó Ilonával már volt szerencsém együtt dolgozni. Egy kultúrkörből jövünk, éppen ezért az első pillanattól azt érzem, hogy olyan, mintha nagyon régóta ismernénk egymást. A próba gyönyörűen előrevetítette számomra azt, hogy csodálatos lesz a közös munka, aminek eredményét a közönség majd 1-jén hallhatja is.

T.K.R.: Dobszay Péter említette, hogy aktívan résztvettél a második félidő műsorának alakításában: miért pont ezeket az áriákat választottad?

B.Cs.: A „pace”, avagy a béke és nyugalom is egy imának felel meg. Az óév búcsúztatáskor és az újév kezdetkor ezek fontos dolgok, de zenei szempontból nem ez volt számomra a lényeg! Ebben a covid-helyzetben elhatároztam egy nagyon fontos dolgot, ami az éneklésemmel kapcsolatos: vissza szeretnék térni olyan gyökerekhez, amelyek a lelket táplálják, hangtechnikai szempontból finomabbak, nőiesebbek, csengőbbek, szívhez szólóbbak. Az utóbbi években rengeteg „gyilkos nőt” játszottam: gyilkos lelkületű, gonosz, fájdalmas… persze mindenki meghal, még a kedves is. Nem tagadom, a legkeményebb karakterekben is rendszerint megjelenik a lágyság, nem is tudnám elénekelni ezeket, ha nem villanna meg a finomság, a tisztelet és az elegancia is. De én olyan darabokhoz tértem most vissza, amelyek alapvetően ezekkel az attribútumokkal rendelkeznek, tehát a nőiség finomságával, a harc kitartásbeli kifejezésével vagy a világ iránti kedvességével. Ezekben az időkben azt gondolom, hogy ezek nagyon fontos értékek.

T.K.R.: Mi a kedvenc szereped?

B.Cs.: Egyértelműen Puccini Manon Lescaut-ja. Elvarázsol bizonyos operák zenei szerkezete, harmónia rendszere. Ha leütünk egy harmónia sort, én mindig a zongorából indulok ki, akkor annak valami hatása van az emberre. Az abszolút libabőr nálam az imént említett opera hatására jelentkezik. Persze ott van a Bohém élet is, amelyből majd 1-jén is hallhat a közönség egy áriát.

T.K.R.: Ez „csak” egy kedvenc opera vagy „A” szerep, a teljes kiteljesedés számodra?

B.Cs.: A teljes kiteljesedés! Az első hangtól az utolsóig hatalmas ívet lehet lejárni benne: a kislánytól a megejtődésig, a lelki sivárságtól a pompa iránti vágyig. Azok a zenék és emberi megnyilvánulások, amelyek az utolsó felvonásban vannak pedig mind fájdalmasan, megrendítően szépek és felemelőek.

T.K.R.: Verdi, Cilea, Puccini és Csajkovszky számomra 4 teljesen különböző személyiségű szerző, 4 teljesen különböző hölgyalak áriájával, bár most játszanod „csak” a hangoddal kell. Számomra mégis adja magát a kérdés: pillanatok alatt más-más szerepbe kell helyezned magadat: mennyire nehéz feladat ez?

B.Cs.: Nagyon nehéz feladat. Az operának mindig van egy íve, jól megtervezett felépítése. Nagyon ritka az, hogy in medias res, bumm a nagyáriával kezdünk. Érzelmileg felépíteni egy operát, több felvonáson keresztül egyértelműen könnyebb, de nem csak az előadónak: a hallgatóság jobban tudja befogadni, hiszen van rá pár órája és a szereplőkkel együtt éli meg az egész történetet. Nekem majd szólistaként, 4 különböző történetet, sorsot, karaktert kell majd előadnom, néhány percben. Rajtam múlik majd, hogy gyakorlatilag egy áriába sűrítek egy egész operát vagy csak egy érzést adok át.

T.K.R.: Mit üzensz a közönségnek? Mit kívánsz nekik az év első napjára?

B.Cs.: Elsejére és az egész 2022-es esztendőre békét, boldogságot, bátorságot, munkát kívánok mindenkinek. Azt gondolom ez újfent egy nehéz év lesz: készüljünk fel rá együtt, mert a belső erő és a belső tartás nélkül ez nem fog menni! Mindig van kiút és ezek a darabok ezt mind megmutatják. A művészetnek nagyon-nagy tanító ereje van, képes arra, hogy mosolyt csaljon az arcunkra, könnyet a szemünkbe, példát állítson elénk, utat mutasson, feloldja a fájdalmat, amiből talán az elmúlt időben sokunknak több jutott. Remélem, hogy hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a sok fájdalom és lemondás oldódhasson!

szöveg: Torma Kinga Regina