
„Ez azért különleges, mert az Alba Regia Szimfonikus Zenekar az egyetlen az országban, amely ilyen jellegű beavató sorozattal foglalkozik immár ötödik éve, ezzel több ezer gyereket érünk el és szólítunk meg!” – fogalmazott kérdésünkre Dobri Dániel.
A hétfői programon a gyerekek megtudhatták, miként találnak ki a zeneszerzők különböző világokat és hogyan alkotják meg azokat, vagyis miként születnek a mai, modern zeneművek. Az előadást az ARSO vonósai indították Hollós Máté: Omaggio című alkotásával, ami a zeneszerző egy korábbi tanárának állít emléket. A folytatásban Bella Máté újraalkotott Ave Maria című zeneműve csendült fel, melynek során Celeng Mária operaénekes bűvölte el a közönséget.

A vonósnégyes tagjai egy egészen különleges előadásmódot is bemutattak, amely nem a hagyományos kotta, hanem egy speciális zenei térkép alapján működik. A muzsikusok maguk választhatták ki, hogy – akárcsak egy kalandos társasjátékhoz hasonlóan – merre haladnak és szövik tovább a zenemű történetét, így minden előadáson más-más zenemű születik. Végül a teljes zenekar zárta a programot egy altatódallal, Celeng Mária operaénekes közreműködésével.
A PartiTúra sorozat tavasszal folytatódik.
Forrás: ÖKK/Havasi Tímea
Fotó/Simon Erika




